KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tenenbaum – a háziátok

Kis Anna

 

Wes Anderson filmje több szempontból is felemás produkció. Mintha az Addams Family felhasználásával Wodehouse és Woody Allen dolgozott volna össze, hogy egy tömegszórakoztatásra is kiválóan alkalmas, kortárs, független művészfilmet alkosson: voltaképpen egy családregény mozgóképes illusztrációját rajzfilmszerűen stilizált, mégis drámai hangvételű komédia formájában, amely mellesleg családterápiás tréningnek sem utolsó. A főhős Royal Tenenbaum (Gene Hackman), az egyébként roppant szórakoztató, fifikás és önző dög, 22 év távollét után visszatér családjához – elsősorban azért, mivel teljesen leégett és nincs fedél a feje fölött, emelkedett szempontból viszont azért, hogy élete alkonyán megváltásra találjon ugyancsak felemás sorsú szeretteinél. Úgy alakul, hogy olcsó trükkjei szánalmas lelepleződése ellenére valahogy mégiscsak beindul a kátyúban rekedt családi szekér, sőt, bűnbocsánat-keresés közben épp az addig gyűlölt és/vagy ignorált apa hoz valamelyes megváltást a három rezignált és frusztrált, hajdan volt csodagyerek derékba tört életében. Amilyen nyomasztóak a néhány ecsetvonással felvázolt sorsok, olyan viccesek és szívet melengetők lesznek a sorsokból születő karikatúrák; amennyire szűkmarkú a jellemábrázolás (a sztár-szereplők többségének egyetlen védjegyszerű tulajdonsága és hozzá tartozó ruhája van), annyira képes ez a felemás család igaziból átélhető és szorongató pillanatokat teremteni. Kár, hogy a groteszk komikum fősodrát olykor túlzottan szépelgő jelenetekkel bontja meg a rendező, mert így kissé felhígul az amúgy markáns és következetes stílus. Meg aztán: két nevetés közt olcsó szentimentalizmus nélkül is bizton számot tarthatott volna néhány, a mozi sötétjébe hullajtott könnycseppre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/10 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2724