KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/április
FILMSZEMLE
• Konrád György: Ideje van a kimondásnak és ideje van a formálásnak Filmszemle-margináliák
• Szabó Miklós: Magyar Gulag-monográfia Recsk, 1950 – 1953. Egy titkos kényszermunkatábor története
• Szemadám György: „Nem csinálunk semmit, ami szellemes!” Beszélgetés Enyedi Ildikó első nagyjátékfilmjeiből
• Ardai Zoltán: Élőt a holttal Az új földesúr
• Koltai Tamás: Love mese Piroska és a farkas
• Báron György: Fáktól az erdőt Vadon

• Papp Zsolt: Tilos tiltani Beszélgetés Daniel Cohn-Bendittel
• N. N.: 1968. eseménynaptárából
• Háy Gyula: Születtem 1900-ban Önéletrajzi részletek
• Dániel Ferenc: Világvégi próféciák Werner Herzog és a misztika
• Koltai Ágnes: A western Marx Károlya? Vol egyszer egy Amerika-mítosz
• N. N.: Sergio Leone filmjei
LÁTTUK MÉG
• Nóvé Béla: Esőember
• Koltai Ágnes: Robinzonád avagy az én angol nagyapám
• Szilágyi G. Gábor: Csillagember
• Molnár Péter: A nyolc szamuráj legendája
• Faragó Zsuzsa: Krízis
• Tamás Amaryllis: Matador
• Nagy Zsolt: Éjszakai motorosok
• Nóvé Béla: K.O.-ra ítélve
KÖNYV
• Csala Károly: Lazán és szorosan Filmbarátok Kiskönyvtára
KRÓNIKA
• N. N.: Alapítvány: A Magyar Film Múltja és Jövője
• N. N.: Közlemény
• N. N.: Pályázat

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kétbalkezes és az örömlány

Fekete Ibolya

 

A „túlkoros”, önnön mítoszukat túlélt hősök divatja elég régóta tart a moziban, főként, ha a mozi amerikai. Ez az ő műfajuk: mítoszt teremteni, kibontani, meghaladni, elsiratni, majd újraéleszteni ők tudnak igazán. Ez utóbbiakból is számos változat jutott el hozzánk drámától melodrámáig (mint Az utolsó mozielőadás vagy A kallódó emberek) és kesernyés-idézőjeles újrateremtésig (mint a Papírhold). De sorolhatnánk a Buffalo Bilit, a Madárijesztőt és még sokakat.

Ezúttal vígjátéki feldolgozással van dolgunk, olyannal, ami felsorakoztatott kellékeit tekintve jó is lehetne. Van benne cowboy (Lee Marvin): öregszik, de azért még férfi, kopott, esendő, de tény – régi újságkivágások bizonyítják –, hogy a polgárháború idején egykor „nagy” volt. Van egy kedves, ijedős és rezignált humorú indián (Oliver Reed), van csavargó, akinek talán egyetlen felismerhető tulajdonsága a malacság – és van természetesen az örömlány (Kay Lenz) – fiatal, csibészesen életrevaló, és lelke mélyén persze ártatlanka. Ott van aztán az immár testőrökkel megtámogatott, vadul lövöldöző madám a többi – kevésbé ártatlan lelkületű – örömlánnyal, s végül a főellenség: egy éppen divatba jövő műfaj képviselője, az elegancia felé igyekvő, csalárd kortesvezér. És van üldözés, furfang, átverés, hasraesés. S mindez a század legelején, az első pillanatok egyikében, amikor ebben az újsütetű történelemben valami tényleg elkezdhetett divatjamúlt lenni.

Kétségkívül lehetett valamiféle, a mítosz-siratást öngúnyba fordító szándéka a filmnek. Kézenfekvőbb és nyilvánvalóbb szándék azonban, hogy mulatságos vígjáték akart lenni; de sajnos, helyenként meglehetősen unalmas; több benne a közhely-poén, mint az igazi. A színészek közül is csak Oliver Reed képes meghaladni ezt a közhelyességet: egy-egy tüneményes gesztussal mintegy idézőjelbe téve önmagát, egyszerre teremtve meg a figurát és annak paródiáját. Pedig a főszereplő, Lee Marvin sem akármilyen jelenség. Az ő cowboyát azonban – éppen mert benne próbál megjelenni valamiféle halk tragédia – ugyanaz terheli meg, ami a film egészét: az időről időre becsempészett (ostobácska) melodráma. Így aztán a kedvesen önironikusnak szánt filmről még azt sem mondhatjuk el, ami egy vígjáték esetében nem is kevés: hogy tökéletesen súlytalan.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/10 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8126