KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/április
FILMSZEMLE
• Konrád György: Ideje van a kimondásnak és ideje van a formálásnak Filmszemle-margináliák
• Szabó Miklós: Magyar Gulag-monográfia Recsk, 1950 – 1953. Egy titkos kényszermunkatábor története
• Szemadám György: „Nem csinálunk semmit, ami szellemes!” Beszélgetés Enyedi Ildikó első nagyjátékfilmjeiből
• Ardai Zoltán: Élőt a holttal Az új földesúr
• Koltai Tamás: Love mese Piroska és a farkas
• Báron György: Fáktól az erdőt Vadon

• Papp Zsolt: Tilos tiltani Beszélgetés Daniel Cohn-Bendittel
• N. N.: 1968. eseménynaptárából
• Háy Gyula: Születtem 1900-ban Önéletrajzi részletek
• Dániel Ferenc: Világvégi próféciák Werner Herzog és a misztika
• Koltai Ágnes: A western Marx Károlya? Vol egyszer egy Amerika-mítosz
• N. N.: Sergio Leone filmjei
LÁTTUK MÉG
• Nóvé Béla: Esőember
• Koltai Ágnes: Robinzonád avagy az én angol nagyapám
• Szilágyi G. Gábor: Csillagember
• Molnár Péter: A nyolc szamuráj legendája
• Faragó Zsuzsa: Krízis
• Tamás Amaryllis: Matador
• Nagy Zsolt: Éjszakai motorosok
• Nóvé Béla: K.O.-ra ítélve
KÖNYV
• Csala Károly: Lazán és szorosan Filmbarátok Kiskönyvtára
KRÓNIKA
• N. N.: Alapítvány: A Magyar Film Múltja és Jövője
• N. N.: Közlemény
• N. N.: Pályázat

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Átkozottak, szeretlek benneteket

Csantavéri Júlia

Alternatív kultúra – ez a fogalom jelzi Olaszországban mindazokat a művészeti és általános kulturális törekvéseket, amelyek a tömeges fogyasztást meghatározó intézményektől viszonylag távol, főként a helyi szervek vagy más független csoportok anyagi és erkölcsi támogatásával megkísérlik, hogy választási lehetőséget nyújtsanak a hivatalos vagy éppen hivatalosan ellenzéki ideológiákkal és esztétikákkal szemben. Ez a kultúra mindig közösségi, és bár hagyományosan politikai színezetű, mégsem törekszik átfogó megoldások elfogadtatására. Inkább a csoportok sajátosságainak legmegfelelőbb kérdéseket igyekszik megfogalmazni, erőteljes azonosulási mintákat kínálva közönségének is.

Csak ennek a folyamatnak a tükrében értelmezhető Marco Tullio Giordana alkotása, amely 1980-ban a locarnói fesztivál nagydíját nyerte el. Az 1968-as forrongásban felnőtt nemzedék önreflexiója ez a film, pillanatfelvétel tíz évvel a forradalomnak álmodott mozgalom kifulladása után. Olyan időszakot ábrázol, amelyben az államgépezet megmerevedése, az intézmények, pártok elbürokratizálása, a társadalmi szerepek elbizonytalanodása és a háttérből egyre erőteljesebben előretörő „vörös” és fekete terrorizmus megszünteti a hiteles cselekvés lehetőségét. A Moro-gyilkosság után eluralkodó félelem és a tömegkommunikáció által tudatosan szított általános bűntudat-érzés pedig már az egyén önazonosságát is veszélyezteti.

A rendezőt azonban nem az idevezető folyamatok izgatják, hanem a kialakult helyzet, az a légszomjhoz hasonló állapot, amelyben a tények jelentőségüket vesztik, a racionális cselekvés értelmetlen, s a lázadás egyetlen reális célja a halál. Olyan hőst választ, aki e tíz év utolsó felét az országon kívül, Latin-Amerikában töltötte, s így nem volt alkalma belenőni, fokozatosan belesimulni az új helyzetbe. Látszólag tétova sodródása a régi barátok, harcostársak és ellenségek között valójában súlyos küzdelem a megértésért, a cselekvési tér kialakításáért. Megemészthetetlen lett számára azonban a világ, amelyben végképp megbuktak hajdani eszméi, és ő maga is elfogadhatatlan, eleven anakronizmus a környezete számára. Nem keveredik nagy összeütközésekbe. Apró események, találkozások és elválások őrlik fel lassanként érzelmi tartalékait, sodorják értelmetlen pusztulásba.

A film alkotói egyértelműen azonosulnak hőseikkel, sajátjuknak vállalják ezt a világot. Ez a különös elfogadás, mely átok és szeretet egyszerre, adja a film sajátos atmoszféráját és okozza fénytöréseit; néhány fanyarul szép pillanat mellett melodramatikus közhelyeket is teremtve.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/03 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6487