KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/március
• Zsugán István: Történetek idézőjelben Beszélgetés Jancsó Miklóssal
• Létay Vera: Hegedűs Zoltán (1912–1989)
• Koltai Ágnes: Gazdag szegények Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Gulyás Gyula: Balladák filmje Részletek egy dokumentumfilmből
• Gulyás János: Balladák filmje Részletek egy dokumentumfilmből
• Hegyi Gyula: Akinek ennyi jó kevés Túsztörténet
• Schubert Gusztáv: „...ki vagy a mennyekben” A dokumentátor
• Bársony Éva: Videóklip-mese Ismeretlen ismerős
• Csepeli György: Európa közepe Beszélgetés Elek Judittal
• Dobai Péter: Szorongó apagyilkos Szubjektív reflexiók Bernardo Bertolucci filmjeiről
• N. N.: Bernardo Bertolucci
• Csala Károly: Satyajit Ray, az író
• Gazdag Gyula: Pelemele filmek Cukorbébi
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Akik még szeretik a mozit Torino

• Ardai Zoltán: Mohammad-Reza él Nantes
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Az ördögűző
• Fáber András: Testek csábítása
• Nóvé Béla: A 29-es vágány
• Gáti Péter: Álmok a távoli útról
• Torma Tamás: Viharos hétfő
• Nóvé Béla: X-program
• Tamás Amaryllis: Amerikai gyilkosságok
• Gelencsér Gábor: Rumba
• Molnár Péter: Ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa
• Zsenits Györgyi: Leó és Fred
KÖNYV
• Báron György: Golanra várva
KRÓNIKA
• Pošová Kateřina: Gyászhír Prágából

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Galileo Galilei

Róna-Tas Ákos

 

Losey Brecht Galilei élete című drámáját filmezte le, 27 évvel azután, hogy ezt a darabot a szerző segítségével színre vitte Amerikáiban. Brecht művében úgy interpretálja az ismert történetet, hogy közben szószéket csinál a színpadból, vállalva annak magyarázó, prédikáló jellegét is. Nem titkolja azt sem, hogy a dráma kora ismereteinek belevetítése egy múltbeli helyzetbe, hiszen itt még a kofák is tudják, hogy a napfoltok történelem-filozófiailag összefüggenek a szabadsággal. S hogy mindez ne legyen manipulatív agitáció, Brecht állandóan kilép a játékból, hol egy songgal, hol feliratokkal, hol durva anakronizmusokkal megzavar bennünket, hogy felszabadulva az élmény bűvöletéből önállóan végiggondolhassuk azt, ami a színpadon folyik. A darab minden eleme ennek a jegyében szerveződik meg, és pontosan ez a szuverén gondolkodás a darab témája is.

Egy film – egy színdarabbal ellentétben – lejátszott mérkőzés. Másfajta feszültségekkel dolgozik, mint a színház, ahol minden a szemünk előtt dől el, a nézők és a színészek együttes, személyes jelenlétében. Ha a moziban csak azt látjuk, amit a színházban, az utóbbi atmoszférájának híján a nézőt hamar hatalmába keríti az unalom. Ha a tetejében még folyton ki is zökkentik az élményfolyamatból, a film kevesek intellektuális játékává válhat. Losey ezt nem akarja, és úgy igyekszik ezt a nehézséget megoldani, hogy a brechti stilizálás helyett realisztikussá próbálja tenni a darabot. A hangsúlyt Galilei emberi alakjára teszi (ezért a cím – az eredeti –: Galileo), akit Topol kiváló képességekkel igyekszik megformálni. Minél életszerűbb azonban a hős, annál zavaróbb, hogy igazi ellenfele csak az egyházi hatalom úgy „általában”. Losey megpróbál mindent életszerűvé tenni, azonban minden csak „-szerű” lesz, olyan, mintha. A figurák mintha emberek lennének, kinézetükben mintha itáliai festők vásznairól öltözködtek volna, a díszlet pedig iparkodik a korabeli Velence és Firenze illúzióját kelteni – egy színpadnyi műteremben. A darab azonban szívósan ellenáll ennek a felfogásmódnak. Így például teljesen érthetetlenné válik az, hogy a tanítványok miért várják oly epedve, hogy szeretett mesterük öngyilkos kijelentést tegyen az inkvizíció előtt; a rendezés ugyanis egy emberi kapcsolatot akar bemutatni ott, ahol a szereplők csak vitatkoznak.

Brecht intellektualizmusát naturalizmussal és vásári látványosságokkal ellenpontozza. Losey mintha elfeledkezett volna arról, hogy ha valaki a színpadon pisál, az látványosság, ha filmen, csak könnyít magán. Nem tud megbirkózni Brecht szószékével a vásznon, a gyülekezet a nézőtéren meg csak az óráját nézi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/06 43-44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7428