KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A rettegés háza

Köves Gábor

 

A kegyelet nem tartozik a sűrűn gyakorolt hollywoodi erények közé. Még el sem hantoltuk a múlt heti horrorocskák pórul járt hőseinek szanaszét heverő testrészeit, ám máris két újabb megcsonkításra váró fiatal test feszít a gyöngyvásznon. Szépek és arányosak, fejük egyelőre a nyakukon, de a helyükben azért nem bíznánk el túlságosan magunkat. Mivel horror-remake-ről van szó, és a kamera feltűnőn sokat időzik az emberölésre alkalmas kerti alkalmatosságokon, nemcsak a főhősök, de a következmények is borítékolhatók. Felháborodni nincs miért, a mostanában elszaporodott sorozatgyilkos- és kísértetház-históriákban a kezdeti felállásból csak a folytatásra is szerződtetett tinédzserek szokták megélni a hajnali kakaskukorékolást. Ha úgy tetszik, műfaji sajátosságokról beszélünk: ha ezt veszed, ezt a zajos, véres pépet kapod. Innentől kezdve a dolog egy szót sem érdemelne, mivel azonban egy elmeháborodott tinédzser 1974. november 13-án a Long Island-i Amityville-ben az egész családját kiirtotta, majd tettét azzal indokolta, hogy ő csak a házukban kísértő szellemek parancsát teljesítette, most kötelességünk megemlékezni az incidensről, továbbá elismerni, hogy a sztorit néhány évvel később egyszer már jól jövedelmező horrorfilmmé alakították a hollywoodi illetékesek. Befejezésül talán még annyit érdemes hozzátenni a történtekhez, hogy bármi is történt azon a hetvennégyes őszi napon, s akármilyen kultuszfilmként is tartjuk számon az eredeti Amityville horrort, A rettegés háza akkor sem több (igaz nem is kevesebb) a minden hétre jutó fapados horror-konfekcióknál.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/09 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8385