KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gyerekek a Kék-tó hegyéről

Ardai Zoltán

 

Öt elárvult, de talpraesett testvér vándorélményeiből áll össze ez a mese. A kisfiúk-kislányok figyelemre méltó lélekjelenléttel szedelőzködnek föl anyjuk holtteste mellől, hogy a hóborította hegyekből Stockholmba induljanak, az apához, aki a metróépítkezésen dolgozik. Bujkálva teszik meg az utat: attól félnek, hogy intézetbe viszik őket, mielőtt összekerülne a megfogyatkozott család.

Maguk az úti kalandok kevéssé érdekesek. A testvérek csupa bohókás figurához csapódnak, megannyi jóságos életművész bácsihoz és vásári bölcshöz, akik nem figyelnek a világ hívságaira, mégis kikentek-kifentek, mintha skatulyából húzták volna ki őket. Aztán kiderül, a milícia is ártalmatlan, mulatságos pojácák gyülekezete, nem beszélve a városi felnőttekről. Ők azonban nem bölcsek, úgyhogy már inkább csak a gyerekek bölcselkednek. Ebben azonban a kedvességnek az a visszfénye sincs meg, amivel a filmbeli jóemberek utalnak náluknál emlékezetesebb mesealakokra.

Üdítő jellegzetessége viszont a filmnek, hogy bőkezűen adagolja a csendet és a hideget. Igaz, a havasi házak lámpavilágának rejtelme, az itt élők kemény és hűvös otthonosságának varázsa csak egy-egy pillanatra észlelhető csupán. A rendezés akadozva próbálja tündérivé bűvölni e furcsa „nagy menetelés” képsorait, amelyek végeredményben unalmasak maradnak. Ám kánikula idején, a tüzelő nap elől menekülők számára talán az is elég, hogy gyakran és mindig hosszasan látható a gyerekek monoton masírozása a hóban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/07 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6840