KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jó zsaru, kisebb hibákkal

Mockler János

Kik ifjan oly vadak, hála az idő türelmetlen múlásának, felnőtté érve lassan megszelídülnek. Most íme valaki, aki e szabályt mint kivétel, erősíti. Kinek mentális órája visszafelé jár. (A biológiai rendesen).

Az egykori szelíd motorosról, Dennis Hopperről van szó. Vénségére megvadult. A mára már megállíthatatlannak tűnő folyamat egy szokatlan Highsmith-adaptációban, Wim Wenders Az amerikai barát című filmjében kezdődött. Hopper volt Ripley, a nagyon amerikai maffiózó. S csúcsára David Lynch Kék bársonyában ért. Dennis Hopper azóta is ott van a csúcson. Csak e magaslatok lettek mind szerényebbek, alacsonyabbak a talpa alatt.

Most egy őrült zsarut, egy veszett kutyát hoz a fakulni látszó bársonyos emlékekből. Az év legeredetibb sztorija. Mert vajon mi történik barátságtalan kopónkkal? Hihetetlen: megölik a társát. Mit van mit tenni, bosszút esküszik... Nem folytatom, illetlenség lelőni (agyonverni, vízbe fojtani, ledarálni) a poént, pedig hősünk még azt is megteszi, lelő mindent s mindenkit, lőtávolban és azon kívül is. Ezek után az egyébként tökéletes mű kis dramaturgiai hibájának kell betudnunk, hogy mégis akad szereplő, aki megússza. Róluk bizonyára megfeledkeztek az alkotók, vagy folytatás készül.

Végre egy film, amely megszólítja a nézőt. Aszongya neki: na, mi van, fuckin’ asshole, jöttél egy kis vért látni?

Összegzésként mit is mondhatnék (úgy is mint son of a bitch): shit.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/09 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=663