KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Csendes érintés

Koltai Ágnes

Csendes érintés – megkésett találkozás egy fiatalemberrel; csendes érintés – egy utolsó szerelmi fellobbanás; csendes érintés – az óhaza végső üzenete. Egy megkeseredett, szomorúvá öregedett zenész, lengyel hazáját a második világháború után elhagyva, a hűvös Észak-Európában szép pályát fut be. Már a halál felé tart, midőn két fiatal berobban az életébe: egy lengyel fiú, aki tanulni szeretne tőle, alázattal fogadni a mester szavait, és egy dán lány, aki mézízű csókokkal kecsegtet.

A Csendes érintés Krzysztof Zanussi korábbi műveitől eltérően nem morális dráma. Lélekrajz. A psziché, az elfojtások eleddig jeges tekintettel végigpásztázott birodalmában a rendező nem mozog oly otthonosan. Zanussi nagy utat tett meg a filozófiától az érzelmekig, s most gyengéden hajol hőse, a gyermekien önző, követelőző zenész fölé. Hagyja, hogy szinte fürödjön a fájdalomban. A kiszikkadt, alkotókedvét vesztett művész képtelen megbirkózni a biológia követelőző egyszerűségével, az öregedést végső árulásnak, a legalávalóbb csalásnak tartja. Hogy kifogjon a szemfényvesztőkön: kiszívja mindenkiből az energiát, pusztít a kikövetelt szeretettel.

Lesznek talán, kik túl finomkodónak, cizelláltnak tartják majd Zanussi őszi szonátáját, ezt a keserű-katartikus búcsút a férfikortól, a múlttól, a művészet felszabadító erejébe vetett hittől. Nem ok nélkül. Mégis ez az egyik legbensőségesebb Krzysztof Zanussi-film (mert alkotója őszinte önmagához, mert nem titkolja érintettségét) akkor is, ha az önsajnálat heverőjéről nem tudott felkelni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=661