KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Itália bukása

Koltai Ágnes

 

A jugoszláv új film fenegyereke, Lordan Zafranovió második alkotását szenteli Dalmáciának, a Balkán és a mediterrán között közvetítő, sajátosan vegyes kultúrájú világnak. Már előző filmje, az Árnyak Dubrovnik felett is az Olaszországra kacsintó, a nacionalista horvátok fenyegetésében élő Dalmácia vérzivataros félmúltját idézte fel. Barokkos víziói láttán a kritikusok rá is sütötték a Bertolucci-epigon bélyegét, jóllehet a Huszadik század rendezőjével csupán a festőiség szeretete köti össze. Zafranovió kesernyésebb alkotó, kegyetlenebb filmeket rendez, sohasem bűvöli el annyira a látvány szépsége, hogy kedvéért jótékony homályban hagyja a történelmet.

Az Itália bukása a második világháború krónikája – a szövetségesek győzelméig – úgy ahogyan azt egy halászfalu apatikus beletörődéssel megélte. Olasz fasiszták, horvát usztasák, csetnikek (mellettük egy magyar csendőr is feltűnik, talán Újvidékről keveredett ide?) és partizánok harcolnak a faluért – a falu ellenében, mert a halászoknak minden egyenruha egyenlő a halállal.

E vad és véres kavargásban egy aszketikus partizánvezér „pálfordulásának” drámája is felvillan. S ha a pusztító szerelem nem is annyira féktelen, mint Rajko Grlić hasonló témájú filmjében, a Csak egyszer szeretünkben, az ítélet éppen olyan kíméletlen.

Zafranovió nem az itáliai barokk nagy mestereitől, Bertoluccitól és a kései Viscontitól tanulta a legtöbbet, hanem Puriša Djordjevićtől, aki Dél című filmjében először számolt le a partizánromantikával.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/06 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6419