KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Csapd le, csacsi!

Székely Gabriella

Nem értem, mi történhetett Timár Péterrel, az Egészséges erotika, a Moziklip vagy a Mielőtt befejezi reptét a denevér alkotójával? Hogyan készíthette el ezt a filmet az a rendező, aki – mint láttuk – szellemesen bánt a kommersz elemeivel, tehetségesen forgatta a műfaj kliséit, ironikus távolságtartással mulattatott. Szórakoztatott. Most pedig viccelődik: a Lenin-szobrokat, vörös csillagokat gyűjtögető debil munkásőrökkel, akik fészerből bunkerré alakított kert alatti folyosókon gyakorlatoznak. Timár Péter eleddig megismert jóízlését nélkülözvén Öcsi elvtárs meg Béla elvtárs a tihanyi üdülő luxusát siratják és a géppisztolyos vaddisznóvadászatot, és az fáj nekik a legjobban, hogy egyetlen lövés nélkül adták át az országot, pedig náluk volt az összes fegyver. Várják az utasítást, építik tovább a szomszéd kertje alatt a bunkert, mint az egyszeri orosz partizán, aki húsz évvel a háború után, tovább robbantgatta a vasutat a tajgán. Talán ez a régi vicc mozgatta meg az író-rendező fantáziáját.

Egyébként is minden nagyon vicces Timár Péter filmjében, a hatvanas évekbeli Vidám Színpadra kívánkoznak villámtréfái, meg a magyar művészfilmekről élcelődő rádiókabarékba. Van itt névcsere: két Huszár is lakik ugyanabban az utcában, úgyhogy össze lehet keverni a minden bonyodalmak forrásának tekinthető nemigondozóba hívó levelet; kötelességszerűen civódó házastársak, akik a Szomszédok sugárzásának idejére felfüggesztik ugyan a veszekedést, de aztán ripityára törik a fehér alföldi étkészletet. Együtt kvaterkázik itt a rendőr (pár éve még tüntetést oszlatott) a feloszlatott tüntetővel. Van itt mézzel felkent konyhakő, amin hasra lehet esni, tejszínhabbal töltött szódásszifon, működés közben, kerítéshez lakatolt Trabant, bevakolatlan új ház, riasztóval, sörszagú magyarnótázás, vödörbe szorult láb – minden, amin csak röhögni lehet manapság. A rendező humorérzéke hibádzik csupán.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/03 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=440