KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A mélység titka

Koltai Ágnes

 

Mostanában szerencsénk van a világsikerekkel: szinte azonnal az ölünkbe hullanak. Nem kell évekig áhítoznunk a Batman, a Rain Man, A hal neve: Wanda vagy A mélység titka után, a nagy európai mozikkal majdnem egyidőben futnak nálunk is. A világsiker persze nem garancia: a magyar forgalmazók nem gazdagodtak meg sem az E. T.-n, sem a Batman-en, s még a Rain Man-nel is inkább csak a szociális érzékenységet (az autista gyerekek iránti türelmet) sikerült felkelteni. A kasszasikerre James Cameron legújabb produkciója, A mélység titka számíthat. Ez a – közkeletű zsurnaliszta egyszerűsítéssel profi munkának nevezett – film szellemesen ötvözi a Kétéltű ember naiv báját és a Harmadik típusú találkozások mesés misztikumát. Izgalom, borzongató félelem, harc, szép nő, nagy szerelem – a jó mozi minden kellékét felhasználja Cameron, de csupán ezért nem hatotta volna meg az Oscar-díjakat osztó bizottság lelkét (ebben az évben ugyanis A mélység titka nyerte el a legjobb speciális effektusoknak járó elismerést).

Cameron szívhezszóló mélytengeri kalandfilmet forgatott, olyan mesét talált ki; amelyben a félelem és a pusztulás a bájjal, a kedvességgel, s a titokzatos idegen (a Földön, illetve Óceánon kívüli lény) jóindulatával jár jegyben. Mert elpusztul ugyan az amerikai haditengerészet legmodernebb tengeralattjárója, s a vízalatti olajfúróállomás sem bírja ki a tenger haragos árját, de hirtelen a semmiből megérkezik egy rózsaszínű, kocsonyás, alakját változtató lény, s kivezeti a megszeppent hősöket a mélység fogságából. Annyi vér, gyilkolás és értelmetlen pusztulás után A halálosztó és az Alien II. rendezője mintha levezekelte volna a morbid fantazmagóriákat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/06 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4368