KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy elkényeztetett gyermek utazása

Bikácsy Gergely

 

Az „elkényeztetett gyermek” egy multimilliomos párizsi nagyvállalkozó. Ötvenévesen majd minden üzletágban ő a császár, de nagyon mélyről küzdötte fel magát: volt állatidomár és akrobata, légtornász és hivatásos árvagyerek. Munkatársai és beosztottai, elvált felesége és gyermekei rajonganak érte: nemcsak szép, de okos is. Viszont rosszul érzi magát a bőrében. Nemhiába vette fel a Lion – Oroszlán – nevet, sivatagba vágyik, kétkezi és cserzettbőrű, véres kalandokra. Ezért vitorlással kifut a nagy, csupasz Óceánra, ott eltűnik, és csavargóként kezd új életet a sivatagi Afrikában. E cserzettbőrű ál-Oroszlánt maga Belmondo játssza, atyás mű-bajusszal és sok ráncos szem-hunyorítással. Afrikában emberére akad aztán: egy satnya és félszeg, szintén Párizsból szalasztott fiatalemberre. Összeáll az ifjúval, pátyolgatja, nevelgeti, s végül, álruhásan, rangrejtve visszahódítják a Párizsban hagyott milliomosbirodalmat.

Lelouch filmje – nem először a sarlatán-ügyességű rendező pályáján – nyílt giccs, harsogó nagy érzelmekkel, kalanddal, könnyel, heppienddel. Az a baj, hogy rossz, ásatag, gusztustalan giccs ez már, talán először a pályáján. Iróniának, humornak alig van nyoma, a történetmesélés meglepetései egyre kínosabban erőltetettek, formanyelvről, filmről alig beszélhetünk: a cukros história képeskönyve pereg, pereg ugyan, de mintha egy csaló kezében peregnének a kártyalapok: gyorsan ugyan, de hamisan. Belmondo nemcsak rossz, de a maszkja is viszolyogtató. A lassan nálunk is ismertté váló Richard Anconina szintén túljátssza szerepét, s jellemző, hogy még így is csak őmiattuk érdemes betévedni a moziba, aztán be nem várva a boldog, oroszlán-szívű véget, gyáván, nyuszis gyorsasággal és köznapi derűvel otthagyni őket a ragadós mozivásznon.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/01 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4029