KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lautrec

Tamás Amaryllis

 

Roger Planchon színházi rendező élvezetes, lendületes, hóbortos filmmel adózik a lautreci sorsnak: fittyet hányva sznobizmusra, lila művészieskedésre. Az életörömre és az élmények bő áradására koncentrál, amikor bemutatja a vérrokonok nászából született tragikomikus bohém, piktor-fenomén földi pályájának 37 esztendejét. Minden pátosz nélkül teszi ezt Régis Royer is. Végigjárja–bicegi–táncolja–repüli–kajánkodja a Golgotájához vezető utat, hűen a lautreci önmeghatározáshoz: „pusztán lábjegyzet kíván lenni a festészet történetében”. Sosem volt kalandként tekint az élet lehetőségére, s ebben nemesi származású szülei – felülemelkedve jón és rosszon – törhetetlen kitartással támogatják.

Lautrec saját természetes megérzéseit követi – cselekedeteiben, gondolatainak zabolázhatatlanságában. Gigantikus teremtőképessége: szanaszét sugárzó, játékos energiatenger. Épp akkor jut el a létezés szent dimenzióihoz, a szeretethez, az együttérzéshez és a közösség vállalásához, amikor túllép a kultúrák által rá testált parancsokon és tiltásokon. Része a világnak, ahogy a világ is része személyének – ennyi az életfilozófiája. A becsületesen józan curriculum vitae pedig így hangzik: „A művészethez nem kell pátosz. A mindennapi kegyetlenség is elég...”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/02 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2848