KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kiskakukk

Turcsányi Sándor

 

A háború borzasztó dolog, és az benne a legszörnyűbb, hogy minduntalan belekeverednek rendes, egyszerű emberek is. Mint például az a derék finn orvlövész, akit a cudar németek odaláncolnak egy sziklához. Őszintén szólva hősünk csak annyiban tér el Prométheusztól, hogy ráadtak egy SS egyenruhát, illetve senki se marcangolja a máját, aminek az lehet az oka, hogy a világ tele van előítéletekkel, miszerint a finnek isznak, mint az állat, s egy részeges disznónak pedig még a keselyű sem kér a bizonnyal puffadt májából.

Szerintem egyébként nagyon helyes, ha egy film harcol az előítéletek ellen, mint ez, melyben az aktuális finn nagyon is rendes, sőt egyetemista: fejből idéz Dosztojevszkijt (a zenét is szereti, de ez nincs a filmben, a rádiója mindig az FM Dosztojevszkijre van állítva).

Olyan rendes csávó ez a finn orvlövész, hogy nála már csak egy lapp buckalakó asszonyka meg egy ruszki katonatiszt a rendesebb, mi meg reménykedhetünk: majd csak átaranyoskodják a nehéz napokat édeshármasban. Szó, ami szó intenzíven dolgoznak ezen a nekik rendelt bukolikában, de vajon sikerül-e?

Fesztiválfogyasztásra készült dolgozatunk eredetinek csak némi elfogultsággal nevezhető befejezése egy népszerű viccet idéz, amit én speciel egy német filmben hallottam. Doktor úr, valami van a heréimmel! Nem tudom, mi, de érzem, olyan nagyon ott vannak. Lézeres vizsgálat, manuális vizsgálat, átvilágítás. Nézze, ilyennel én még nem találkoztam a prakszisomban! Minden vizsgálat azt mutatja, hogy az egyik heréje fából, a másik fémből van, de ez lehetetlen, ilyet nem ismer az orvostudomány. Mondja, van magának gyereke? Hogyne, doktor úr! Két fiam: Pinocchio és Terminátor.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2130