KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/január
• Székely Gabriella: Raszkolnyikov baltája Moszkva '88 őszén
• Fábián László: Oroszország mély sebe Védj meg, talizmán!
• N. N.: „Érdemi választ adni nem tudunk” Részletek egy dokumentumfilmből
• Szabó Miklós: A Habsburg királyfi „Isten akaratából...”
• Koltai Ágnes: A félelem senkiföldjén Bebukottak
• Zsugán István: A kukkoló kamera K; Film a prostituáltakról
• Bikácsy Gergely: A múlt század regénye? Beszélgetés Lányi Andrással
• Hirsch Tibor: Az Apokalipszis hullámlovasai Hollywood háborús dramaturgiája
• N. N.: Válogatás Vietnammal kapcsolatos amerikai filmekből
• Ardai Zoltán: Mária az antikrisztussal Rosemary gyermeke
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Sír at út előttük Mannheim

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 5.
• Fáber András: Einzenstein és nemlétező filmje a világ első filmfesztiválján
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Szerelmi krónika
• Bikácsy Gergely: Árulás
• Zalán Vince: Marie
• Kovács András Bálint: Senkiföldje
• Tamás Amaryllis: Az álmok fele
• Lajta Gábor: Négybalkezes
• Fáber András: Hegylakó
• Létay Vera: A birodalom védelme

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Őrzött idő

Tóth Menyhért

The Keeping Hours – amerikai, 2017. Rendezte: Karen Moncrieff. Szereplők: Lee Pace, Carrie Coon, Sander Thomas. Forgalmazó: Gamma Home Entertainment. 91 perc.

 

A kortárs függetlenfilmes szcénában mostanában kifizetődő stratégiának bizonyul a Ghost alapötletét kevésbé fősodorbeli stílusban újrahasznosítani. A 2016-os cannes-i filmfesztivál nagy esélyesének számító A stylistban a tragikus hirtelenséggel eltávozott ikertestvérével csetelt a főhős. A tavalyi év indie-üdvöskéje, a Kísértettörténet pedig úgy mutatta be a szeretett személy elvesztése utáni gyászt, hogy az özvegy folyamatosan érezte közösen megvett házukban az elhunyt férje jelenlétét. Ráadásul most a jórészt alacsony költségvetésű horrorfilmekkel foglalkozó Blumhouse-stúdió is kedvet kapott transzcendens riogatás helyett fájdalmasan melankolikus családi kísértethistóriát mesélni. Így a horror-címkével tévesen ellátott Őrzött időben néhány ajtócsapkodástól és villanykörte-robbanástól keletkező jump scare-pillanatot leszámítva semmi ijesztő nem történik.

A tragédiát egy kisfiú halála okozza, ami először szétszakítja a film prológusában megismert, szimpatikus családot, majd hét évvel később − amikor a szomorú emlékek miatt eladásra szánt házban váratlanul megjelenik Jacob szelleme – újra összehozza. A rendezőnő, Karen Moncrieff több filmjében is foglalkozott már a klasszikus családkép összeomlása utáni alternatív famíliaformák létrejöttével, ám míg A halott lányban és A Cate McCall-perben női nézőpontból közelített a témához, az Őrzött idő a fia halálával önmagát vádoló családfő lelki folyamatait helyezi előtérbe. Sajnos azonban Moncrieff korántsem akkora műgonddal formálja meg férfi főhősét, mint másik két filmje női karaktereit. A halott lány és A Cate McCall-per nőalakjai a talán túlságosan is démonizált férfitársadalomban a boldogulásért harcoló erős, vagy erőssé edződő, lélektanilag valahonnan valahová eljutó karakterek, az Őrzött idő Lee Pace alakította Markjáról viszont azon kívül, hogy egy jól menő vállalatnak dolgozik, és hogy az alkoholhoz menekült a fia halála után, nem tudunk meg semmit. A vele történő tragédiasorozat súlyát érezzük ugyan, de az elég hamar kitalálható, az egykori feleséggel kapcsolatos zárócsavar után már soknak és hatásvadásznak találhatjuk. Nem beszélve arról, hogy a női főszereplő és a szellemként visszatérő kisfiú figurája is vázlatos maradt. Így hiába is érzékenyülnénk el a tengerparti naplemente fényében úszó, szívszaggató zenére vágott zárómontázs alatt, igazán megindító, férfi nézőpontból bemutatott mozgóképes gyászterápiaként továbbra is a Csodás álmok jönnek című filmet fogjuk alkalmazni.

Extrák: Nincsenek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/12 63-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13920