KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Kozák András (1943–2005)

Jancsó Miklós

 

Állok. Nézek kifelé a fejemből. Mostanában sokszor nézek kifelé.

Nagy a hó, nagy a jég, belepi a várost. Bolond az idő. Megbolondult vagy mindig bolond volt? Bolond, bolond világ.

Itt vagyunk, aztán eltűnünk. Eltűnünk, akár erdőben a vadnyom. Mégis őriz-e valami, valaki minket?

Havazik. Fehér függöny.

És jön velem szemben. Szelíd. Mindig szelíd volt. Ádáz korban élt, mégse rántotta őt magával. A hangját sem emelte meg sose. Nagy volt pedig a zaj. Csatakiáltás. Néha diadalordítás is. Kézitusa. Sűrű tömeg. Nagyon sűrű, mégse használta sose a könyökét, nem ugrált magasra, nem ült fel a többiek vállára, nem nyomott víz alá senkit. Ismerte az örvények mélységét?

Kinek tegyem fel ezt a kérdést? Neki már soha többé. Titkát elvitte magával. Csak különös mosolya maradt itt nekem. A mosolya. Erre a hátralévő kicsi időre.

Állok. Nézek kifelé. Sűrű a hóesés. És jön. Lassan lépked. Minden titkok tudója?

Ő, Kozák András!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/04 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8183