KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vállalom, főnök

Loránd Gábor

 

Gyanakszom. Egyre inkább. Arra, hogy jó néhány filmvígjáték-rendezőt beoltottak. Antikomédia-vakcinával. Magyarul, valami olyan anyaggal, amely gyorsan és hatásosan elpusztítja a szellemet, humorérzéket, eredetiséget, ötletet és fondorlatot, a felszabadult mókázó és gegcsináló kedvet. Cserébe hátrahagy utóhatásként némi gyomorbeteg mélabút, fáradt-erőltetett kényszervigyort, fád izzadtságszaggal parfümözve. (Mindezt aztán megkapja a gyanútlanul szórakozni vágyó mozinéző.) Magára az oltás tényére nincs bizonyítékom: fenti kijelentésre az piszkált fel, hogy rövid időn belül a negyedik nagyon rossz csehszlovák filmvígjátékot ültem végig – ebből kettő Schulhoffé… A Jó leszek, nagypapa rendezője ezúttal egy vállalati és magánélet-szálakból összezavart történettel lep meg bennünket. Egy nagy ipari cég két munkaügyise igen ravasz trükkökkel új dolgozókat „csábít”. (Kihasználva a kiszemelt munkaerő magánéleti problémáit, aki mi mást tehet: munkahelyet változtat. Mellesleg jóval több fizetésért.) A kerítő hadműveletek során hőseink is bonyodalmakba keverednek, kapnak is néhány pofont saját nejüktől. Nagyjából ez a lényeg, egyébként minden ismerős. Csak éppen nincs az az átlagos, jól ismert élethelyzet a valóságban (féltékeny asszony-, szenilis anyós-, csábuló munkaerő-sztori stb.…), amely ne mutatna fel több eredetiséget, mint ez a nagyon másodlagos filmecske, mely színes technikával készült ugyan, de így is szürkébb, mint egy kormos város hajnalban, őszi esőben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/02 39-40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7980