KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Menekülés haza

Gáti Péter

Minden ember élete megfilmesítésre váró regény. Ez a remek közhely juthat az eszünkbe, amikor végignézzük az egykor oly lírai és megrendítő film, A sikoly rendezőjének, Jaromil Jirešnek új munkáját. Szokványos családi történet pszichologizáló felfogásban, továbbgondolásra méltó vonások nélkül – ennyi a film.

A középkorú, sikeres divat- és jelmeztervezőnő és a nála fiatalabb, szakmailag szintén eredményes férfi látszólag harmonikusan élnek tizenéves fiukkal. A család anyagi és érzelmi háttere sebezhetetlennek tűnik. Mígnem – ahogy már lenni szokott – kiderül, hogy ez csak a látszat. A harmónia egyszer csak szétmállik. A szülők egyik esti veszekedésekor kiderül, hogy a kisfiút örökbe fogadták. (Kimondatlanul is sejtjük, hogy kapcsolatuknak is egyik záloga ez az adoptáció.) A gyerek – meghallva a titkot – a dramaturgiai nagykönyv előírásai szerint elindul „megkeresni a múltját”. A rendezőnek ezt a folyamatot nem volt ereje végigkövetni, a kidolgozatlan mozaikok halmaza nem áll össze egységes, jellemző képpé. Légüres térben mozognak a szereplők, például az asszony valódi jellemvonásai, érzelmei végig éppúgy rejtve maradnak előttünk, mint ahogy házassága tényleges problémáit sem tudjuk meg.

Jireš (egyébként) tudatosan csehovi utalásokat komponál filmjébe. Az asszony az Ivanov előadásához tervez ruhákat, és az általa tett megállapítás – „egyik ember olyan idegen, mint a másik”, a csehovi hősök életérzésére emlékeztet, elrontott és saját tehetetlenségük miatt már meg sem változtatható sorsukra utal. Joggal remélhettük a hatvanas évek cseh új hullámához tartozó rendezőtől, hogy ezt a motívumot szatirikus-ironizáló látásmóddal dolgozza fel. Sajnos nem így történt. A kisfiú végül is meggondolja magát, csukva hagyja a gyermekotthon irattárában megtalált dossziéját. Hazamegy épp olyan váratlanul és hihetetlenül, mint ahogy elindult. Hogy kik is valójában Jireš filmjének hősei – csak sejtjük. Csupán azt mondhatjuk, hogy egyikük éppen annyira idegen számunkra, mint a másik. Az operatőri munka a dialógusokat kísérő közelképek fényképezésére korlátozódik. A ritka és valóban csehovi hangulatú természetfotók a képi megfogalmazás elszalasztott lehetőségeit jelzik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/03 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7163