KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Föld alatt, föld felett

Hegedűs Tibor

 

Félő, kevesen fogják megnézni nálunk ezt a száraz, lényegre törő (de roppant fontos, olykor meglepő információkat közvetítő) dokumentumfilmet egy tizenhárom hónapos USA-beli bányássztrájkról, mely 1973-ban kezdődött Kentucky államban, Harlan „megyében”, a Brookside-i bányavidéken. Hiba volna az érdektelenség, részint mert a látottak kijózanítanának némelyeket abból a tévhitükből, hogy az amerikai munkásság minden rétege megfelelő (vagy magas) életszínvonalon, kulturált körülmények között él. (Ezt nem mi állapítjuk meg, hanem a helyszínen forgató Barbara Kopple és operatőre, Hart Perry. Alkotásuk egyébként Oscar-díjban részesült). E fegyveres harcnak is beillő sztrájk krónikáját a rendezőnő – feltételezésünk szerint – részben „egyenesben” filmezte, részben utólag rekonstruálta. Az utóbbi módszer használatát csak az magyarázhatja, hogy a Duke Power részvénytársaság nagyhatalmú urai, valamint a hatalmi apparátus képviselői – nevükön nevezett személyek – aligha engedték a stábot mindenütt forgatni az események idején. Talán e kényszerű felemásság miatt észlelünk olykor a tudósításban némi mesterkéltséget, betanultnak tűnő mondatokat. De azért akad bőven erőteljes, spontán jelenet is a filmben, mert végül is: mit számít, hogy az egyik sztrájkoló mikor beszél a hétdolláros órabérrel fizetett közrendőrrel. Elég, ha megtudjuk, hogy a bányászok – a sztrájk előtt – két dollárért vitték bőrüket a vásárra (s haltak meg szilikózisban), és havi százötvennel mehettek nyugdíjba. Így hatvan-hetven évesen is kénytelenek folytatni a munkát, míg a Társaság „megspórolja” a kötelező biztonsági feltételeket, és így tovább.

Amerikai filmben úgyszólván először hallunk itt a tőkések, a szakszervezeti vezetők s a fegyveres apparátus összefonódásáról, mammutprofitról, a kapitalizmus elosztási rendszeréről, az 1930-as évek határozottan marxista szellemű felidézéséről, mint ma is érvényes összehasonlítási alapról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/06 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6414