KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

A tiszta háború

Bernáth Gábor

A képzettségét tekintve építész Virilio első nagyobb munkájában a második világháború német betonbunkereit térképezte fel és írta le A bunker archeológiája címmel. A 70-es években kezdte el kidolgozni „sebességelméletét”, feltárni a sebességek és a sebességeket előállító gépezetek megjelenését, a sebesség mitológiáját, és azt az általános gyorsulást, amelyet életünk minden területén tapasztalhatunk. A tiszta háború című műve is ennek a sebességelméletnek az egyik szála. A sebesség nemcsak abban az értelemben kapcsolódik a háborúhoz, hogy a hadviselésben egyre inkább meghatározó (a taktika és a hadieszközök után a harcászat legfontosabb eleme a hadieszközök mozgatása, a logisztika lett), hanem abban a cseppet sem pusztán metaforikus értelemben is, ahogy a technológia és a technológiai sebességek militarizálják mindennapjainkat az élet egymástól látszólag annyira távoli területein, mint a nagypolitika, a közlekedés vagy a mozi.

Ahogy a modern európai gondolkodás a technológiai fejlettséget tette az aktuális emberi tudás kitüntetett mércéjévé, és a technológia megítélésére egyedül annak hatékonyságát vette alapul, úgy vált a technológia folyamatosan életünk minden területét átható és irányító tényezőjévé. Naponta a bőrünkön érezzük azt a fejvesztett harcot, amelyet a technológia az otthonainkban vív a még kisebb reakcióidőkért, a még tökéletesebb hangért, sosemvolt tájak, terek még tisztább képéért.

A technológia militarizmusának gyökerei azonban jóval mélyebbre nyúlnak. A nyugat-európai tudomány alapjai leírhatók a harcászat metaforáival: e tudás nyugati modellje „nem más, mint átvizsgálás, a területi behatolás modellje”.

A háború a taktika és a stratégiakérdésétől fokozatosan tért át a logisztikára. A logisztikán keresztül pedig nemcsak a technológiához kapcsolódik, de a képekhez is. A mozgókép, a mozi ebben az értelemben a képek logisztikája, képmozgatás. A harcászatban döntő kérdés az ellenségre való rálátás és a terület ellenőrzése, vagy a másik oldalon az álcázás. (Még tisztán emlékezhetünk arra, hogy a „Sivatagi vihar” hadjárat első pár napján az amerikai hadsereg papírmasé tankok és objektumok bombázásával töltötte idejét.) Virilio egy interjújában emlékeztet arra, hogy a mozgókép feltalálásánál Jules Marey „kronofotografikus puskája” bábáskodott. A fotográfia az idő megszakítása, a pillanatban való rögzítés és a látvány „elejtésének” eszköze. Az, hogy a képek megállítják az időt, rögzítik a pillanatot, és bármikor elővehető, és ezzel uralhatóvá teszik a látványt, a tudásösszegzés, az emberi látás és tudat kitágításának reményét hintette el bennünk. És egyben a világ feltárulkozásának, vagy a másik oldalról: az ember mindenütt jelenvalóságának bűvöletét is.

A képek logisztikája, a sebességbe állított képek gyorsulása már szándékosan a tudatküszöbünk alatt bevésődő képekre játszik rá. A képek egyre inkább tovatűnésük révén vannak jelen. A bűvöletet tartósítják ezzel, az eddig folyamként észlelt időt viszont pillanatokká robbantják szét.

Pillanatnyiságuknak, manipulálhatóságuknak, és annak a sebességnek a tudatosítása, amely által a képek már önmagukat oltják ki, Virilio szerint éppen mindenhatóságukba vetett hitünket ássák alá. És minden egészelvű „nagy elbeszélésünket” is: „a mikroelbeszélések korában, a töredék művészetének korában élünk”. Ez egyben azt is jelenti, hogy igazságaink részigazságok, melyeknek erejében kételkednünk kell. Az akár önmagunkkal szemben is alkalmazott kétely az, ami ellensúlyozhatja a militarizmust.

Ha lesz még egyáltalán elég erőnk ellenállni a képek bűvöletének, és tudatosítani magunkban, hogy igazság nélküli Igazság, és történet nélküli Történet a miénk.

 

PAUL VIRILIO: A TISZTA HÁBORÚ DAE – TARTÓSHULLÁM, 1993.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/12 29. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=634