KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A betörő

Nagy Zsolt

Nehezen választhatott volna a fentinél félrevezetőbb címet filmjének Valerij Ogorodnyikov, hiszen sok mindenre gondolhat a néző, de arra a legkevésbé számít, hogy az egyik első – ha nem az első – Szovjetunióban készült punk-rock (koncert) film rejtőzik mögötte. A „betörő” a punk-énekesnek, Kosztyának a kisöccse, aki a kultúrházból elemeli azt a szintetizátort, amely miatt bátyját a „főpunk” zsarolja. Az ő szemével látjuk azt a sajátos szubkultúrát, melynek létezéséről az utóbbi évekig fogalmunk sem nagyon lehetett: a moszkvai underground zene, a fél-amatőr rock-punk-heavy metal bandák, a sarki csövesek világát. Ennél többet nem akart a film rendezője sem, hiszen a cselekményt szinte teljesen száműzte művéből, már-már dokumentarista jellegű élet- és hangképek sorozatát állítja elénk helyette: ilyenek (is) vagyunk. Diavetítőn nézzük Elvis, Guevara, Churchill, a Beatles fényképét, rácsodálkozunk a múltra, élvezzük a jelent, és bizonytalan a jövőnk.

Soklakásos, zsúfolt társbérletben lakunk szótlan anyánkkal, iszákos apánkkal; pincékben, zsúfolt klubokban próbálnak zenekaraink, a házibulikon fergeteges rock’n rollt táncolunk, vodkától kihevülten, sűrű cigarettafüstben. Esténként a lakótelepen motoros banda száguld, és a zenészeket ugyanolyan unott arcú főcenzor zsűrizi, mint Forman Amerikában forgatott Elszakadásában.

Ez a film – minden gyermekbetegsége és helyenként mesterkélt beállításai ellenére – fontos kordokumentum. Elsősorban nem esztétikai mércével mérendő, hanem azt a tényt kell értékelnünk, hogy elkészült, bemutatták és hozzánk is eljutott. A valódi olvadás biztos jele, hogy az ötágú csillag békésen megfér a biztosítótűvel Kosztya bőrzekéjén. Érdemes rá odafigyelnünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/02 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5101