KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A filmmúzeumok bemutatói

Drogosztag

Vidovszky György

 

Jelentem, elkészült a drogfilmek matinéverziója! Három fiatal – Benetton-plakátra emlékeztető demokratikus sokszínűségben – börtönbüntetésük letöltése helyett jó szolgálatot tehet a rendőrségnek. Olyan diszkókban kell elvegyülniük, ahol kábítószer-kereskedelem folyik, ugyanis ki kell deríteni, hogy hová lett a rendőrségről eltűnt ládányi drog. Főhőseink mintha egész életükben erre a feladatra vártak volna, apró álellenállás után belevetik magukat a Los Angeles-i éjszakába. Kitűnően játsszák a szerepüket, kisebb tévedéseik, zöldfülű izgágaságuk még a profiknál sem ritka. „Meglepő” fordulattal kiderül, hogy már megint a korrupt, amerikai rendőrség áll a bűn hátterében. Ifjú titánjaink csapdába kerülnek: a rablópandúr játék szerepei végérvényesen felcserélődnek. De sebaj, kisebb lelki tusa és néhány kijózanító esemény után ismét összeáll a csapat, és a film utolsó negyed órájában lefülelik a kokós kopókat. Jó látni, hogy vannak még filmkészítők, akik nem untak bele a hollywoodi moralizálás ódon sémáiba. Így legalább a felnövekvő generációk sem maradnak hamisan leegyszerűsített, rossz filmek nélkül. A Drogosztag ráadásul divatmozinak készült: figurái külsőleg napjaink „cool” lovagjai (rapes járás, kinőtt ruhák); a képek videoklipekből ellesett rángatásokkal, életlenségekkel készültek; zenéje DJ-keverék. A rendező láthatóan sokkal többet foglalkozott ezekkel a külsőségekkel, mint a dramaturgiával, a színészvezetéssel vagy a témával. Még a szappanoperákban is rafináltabban derülnek ki a hazugságok, nem kínálnak minden információt tálcán a főhősöknek, mint ahogy ebben a filmben teszik. Kideríthetetlen, hogy a rendező mit akar sugallni a film végén rendőr-angyalokká nemesült jómadarakkal, ha csak nem azt, hogy egy kis börtön hatásosabb a száraz pályaválasztási tanácsadóknál. Nekik megtetszett, hát döntöttek, most már rajtunk a sor!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/09 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4578