KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/december
• Sára Sándor: Fújja a szél, fújja Részletek egy készülő dokumentumfilmből
A FILMVILÁG MOZIJA
• Ágh Attila: A világ segédmunkásai A vasember

• Nóvé Béla: Nyílt levél Winston Smith-hez Ezerkilencszáznyolcvannégy
• Schubert Gusztáv: Angyali kísértetek Rock Térítő
• Fáber András: Isten már nem felel A hajnal
• Fiala János Péter: A denevér röpte Beszélgetés Timár Péterrel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Égi és földi történetek Velence
• Koltai Ágnes: Tigrisbukfenc Figueira da Foz

• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 4.
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: A misének vége
• Csantavéri Júlia: Farkaslak
• Báron György: Szomorú érzéketlenség
• Koltai Ágnes: Kisasszonyok I-II.
• Biczó Dezső: A fekete özvegy
• Sajóhelyi Gábor: A velencei nő
• Tamás Amaryllis: Micimackó
• Zsenits Györgyi: Tokyo pop
• Szemadám György: Hová mész, emberke?
KRÓNIKA
• Lányi András: Felsőfokú filmoktatás
• N. N.: Mozgóképelméleti szak
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Napok romjai

Schubert Gusztáv

Ha most elárulom, hogy az új Ivory-filmnek egy főkomornyik a hőse, alighanem félrevezetem olvasóimat. Beach, Firsz, Albert... a komornyik szó hallatán mindenféle komikus alakok jutnak az ember eszébe. Okkal, a komornyik, habár cseppet sem mulatságos, de roppant nevetséges. A méltóság, a nemesség puszta látszata. Eleven karikatúra. Feltűnése már maga is a hanyatlás jele. Akkor lesz szükség rá és a merev etikettre, amikor a valódi nemesség már fogyóban. Amikor aztán végleg elenyészik, és az úr megkülönböztethetetlenül hasonlóvá lesz, mint a szolga, újabb mulatság veszi kezdetét. (Nem tudok róla, hogy erre az ötletre építve bárki is megírta volna az arisztokráciát búcsúztató tévedések vígjátékát – itt-ott, például A tizedes és a többiek elején, felvillan ez a gyilkos poén. )

Ivory filmje egy olyan udvarházban, olyan Angliában játszódik, ahonnét kihalnak az arisztokraták. Gyökeresen új helyzet. Ha a lakáj marad a legméltóságosabb, legnemesebb, legtisztább szerzet, akkortól már a világ nevetséges, nem a főkomornyik. Akár azért, mert megpróbál hozzá alkalmazkodni, mint Kabos felkapaszkodott kispolgára Hyppolithoz. Akár azért, mert – mint itt – istenként imádja. Mr. Stevens, a főkomornyik, (Anthony Hopkins) csak visszfénye a kiválóságnak és a becsületnek, de legalább még emlékeztet rá valahogy. Ezért eshet meg, hogy egy pubban kvietált politikusnak nézik. Ezért, hogy egy derék asszony, az új házvezetőnő (Emma Thompson) beleszeret. Mr. Stevens valóban a tökéletesség szobra. De csak szobra, holt gépezet. Óraműlovag, felhúzzák és jár. Méghozzá halálosan pontosan. De csak ezt az egy, belékódolt programot tudja eljátszani. Életét tökéletesen kitölti a feladat, a nemesi udvarház védelme a tisztátalan külvilág állandó ostroma ellen, rendíthetetlen katona, örök vigyázban áll a vártán, ahonnan egy fényesre nem törölt kilincs aljas merényletnek, a helyéről elmozdította váza árulásnak látszik, elesni a megrakott tálcával, pedig maga a harctéri halál. Hol lehet helye ebben a katonás rendben asszonynak, szerelemnek, családnak, politikának, zűrös és piszkos külvilágnak. Ezért, s nem valami romantikus okból reménytelen Kenton kisasszony vágyódása. Akár Casanova, egy bábut szeret.

A Napok romjai tragikomikus románc. Kérdés csak az, tudjuk-e, akarjuk-e annak látni. A filmet csordultig átitat] dk a nemes illatok, az édes ízek, szemünket az angol lankák bársonypázsitja pihenteti, a tegnapi nap maradéka még mindig többnek látszik, mint amire akár a legbőkezűbb holnaptól számíthatunk. Bizony, mi is benne vagyunk a tragikomédiában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/04 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1127