KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/október
• Csantavéri Júlia: „Álom valamiről” Pasolini filmköltészete
• Kovács András Bálint: Vonyakszanak Beszélgetés Jeles Andrással
• Lengyel László: Ország-világ legyen hazánk Sír az út előttem
• Bikácsy Gergely: Holott Kárhozat
• Báron György: A harmadik Hanussen
• Schubert Gusztáv: Dzsungelmozi Civilizációk között
• Ágh Attila: Jövőképek és képtelen jövők A modern világ torzképe a 80-as évek filmjeiben
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: A falurosszák Karlovy Vary

• Koltai Ágnes: A szerelem mártírja A papa szolgálati útra ment
• Barna Imre: Régi Új Undokak Rocky Horror Picture Show
• Hirsch Tibor: Pasztellszínek fesztiválja A Kecskeméti Animációs Filmszemléről
• Eszéki Erzsébet: Fából vaskarika? Kovásznai György furcsa világa
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 2.
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A kis szemtanú
• Hegyi Gyula: Jó reggelt, Babilónia!
• Nagy Zsolt: Camorra
• Sajóhelyi Gábor: Sztrájktól megbénítva
• Torma Tamás: Tuti dolog
• Torma Tamás: Légy bátor és erős!
• Gelencsér Gábor: Kamaszok a háborúban
• Gáti Péter: A rekord
• Zsenits Györgyi: A buharai festő
KRÓNIKA
• N. N.: Filmévkönyv
• Ábrán : Aleksander Jackiewicz

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Milyen finomak a fehérek!

Barna Imre

 

Marco Ferreri filmjeinek kulturális háttere – Kornis Mihály kifejezésével – ez a „csőd utáni világállapot”, melyben az úgynevezett európai ember, sőt, általában a humánum, végső vereséget szenvedett. A nagy zabálásban maga a Sátán zabáltat kéjt és halált négy kalandvágyó polgárral.

Egyiküket – azazhogy az őt megszemélyesítő színészt, Michel Piccolit – egyszer már megleshettük, amint hosszas főzőcskézés közben, akkurátusán pöttyösre fest egy pisztolyt, majd lelövi vele a feleségét, végül a tengerbe veti magát, és úszva utolér egy épp Tahitibe induló jachtot (Dillinger halott). A Szállást kérekben Roberto Begnigni is „a tengernek” megy. Ki a filmből, ki Európából: kalandra fel!

Mi van a zabáláson és a tengeren túl?

A legújabb Ferreri-film Afrikában játszódik. Afrikát egyszerre látjuk ugyanilyennek és másnak. Torzan és eleve elrontottan európaiasnak (amint negyedosztályú amerikanizáltság meg őskorba és iszlámba zagyvált bolsevizmus őrült elegye értendő) és „hamisítatlanul” afrikainak. Ha másért nem, hát mert – mint a cím is elárulja – itt embert is zabálnak. Fehéreket, ha úgy adódik, és jó, hogy úgy adódik, mert a fehér ember nagyon finom.

A fehéreknek amúgy persze a lelkük kéne, hogy finom legyen. Segélyt szállítanak ők az éhező Szahel számára. A finom fehér lélek és az éhező Szahel nagyszerű találkozása azonban megmarad absztraktumnak. Az ilyen találkozás kulturális lehetetlenség. A fehérek lelke nem finom (mert a korábbi Ferreri-filmekből jólismert poklok bűze járta át), a Szahelt pedig éhes bennszülöttek lakják, akik az európai paradicsompüré-rakománnyal történetesen nem tudnak mit kezdeni. A fehérek finom húsával annál inkább.

Michel Piccoli ebben a filmben egy lezüllött misszionáriust alakít. Holdkórosként tébolyog a nyomor, éhínség és háborúk gyötörte földrész sivatagos frontjai közt, eszébe sincs már, hogy bárkit bármire térítsen. Hazamenne, de látszik rajta, hogy nem fog. Ugyan minek? Hiszen Dillinger halott. Marad a sivatagban, túl a tengeren. Egyszer majd megeszik őt is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4329