KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/október
• Csantavéri Júlia: „Álom valamiről” Pasolini filmköltészete
• Kovács András Bálint: Vonyakszanak Beszélgetés Jeles Andrással
• Lengyel László: Ország-világ legyen hazánk Sír az út előttem
• Bikácsy Gergely: Holott Kárhozat
• Báron György: A harmadik Hanussen
• Schubert Gusztáv: Dzsungelmozi Civilizációk között
• Ágh Attila: Jövőképek és képtelen jövők A modern világ torzképe a 80-as évek filmjeiben
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: A falurosszák Karlovy Vary

• Koltai Ágnes: A szerelem mártírja A papa szolgálati útra ment
• Barna Imre: Régi Új Undokak Rocky Horror Picture Show
• Hirsch Tibor: Pasztellszínek fesztiválja A Kecskeméti Animációs Filmszemléről
• Eszéki Erzsébet: Fából vaskarika? Kovásznai György furcsa világa
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 2.
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A kis szemtanú
• Hegyi Gyula: Jó reggelt, Babilónia!
• Nagy Zsolt: Camorra
• Sajóhelyi Gábor: Sztrájktól megbénítva
• Torma Tamás: Tuti dolog
• Torma Tamás: Légy bátor és erős!
• Gelencsér Gábor: Kamaszok a háborúban
• Gáti Péter: A rekord
• Zsenits Györgyi: A buharai festő
KRÓNIKA
• N. N.: Filmévkönyv
• Ábrán : Aleksander Jackiewicz

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Csutoros Sándor emlékére...

Szemadám György

 

A magyar mozilátogatók emlékezetében még bizonnyal elevenen él annak a szikár, erősen kopaszodó, szakállas férfinak a játéka, aki Bódy Gábor Amerikai anzixának egyik főszerepét, a Psychében pedig a fiatal Deák Ferencet alakította, s aki Bereményi Géza Tanítványok című filmjében is feltűnt az egyik epizódszerepben. Csutoros Sándornak hívták. Persze a nézők többsége a filmek bemutatásakor nem tudhatta, hogy eredeti hivatása szobrász. Méghozzá nem is akármilyen képességű szobrász! Generációjának – ennek a sok gerinctörő aljassággal szembetorpanó, el-elhallgattatott mai negyvenegynéhány éves generációnak – egyik legkiválóbbja. 1968-ban, pályája elején Csutoros még így vallott magáról: „Számomra bizonytalanság, hogy a valóság (világegyetem) nagyon jól megvan ember és szobor nélkül, csak az embernek van szüksége a valóságra mint eszközre. Az emberré válás szövetében hiszek. Abban, hogy az ember egyedül van. Nincs világküldetése, csak feladata, önmagával és társaival szemben. Egyetlen lehetősége az élet, a béke megtalálásának lehetősége.”

Csutorosnak nem adatott meg ez a külső és belső béke, sőt még csak a tehetségéhez méltó, alkotó emberi élet lehetősége is alig. Nem adatott meg, mert az elmúlt évtizedek kultúrpolitikájának sem volt szüksége az olyan művészekre, mint ő. Mert Csutoros sohasem vállalta azoknak az illedelmes, „okos kompromisszumokra” is képes, különböző díjakkal és szép summát hozó megrendelésekkel kézhez szoktatott művészeknek a sorsát, akiket ő „állami gondozottaknak” nevezett. Egyike lett hát a magyar kultúra azon „szegélylegényeinek”, akik a hetvenes-nyolcvanas években önpusztító daccal merültek meg a „valóságelvonó intézetek” (Temesi Ferenc szakértő kocsmamegnevezése) alkoholgőzében, hogy aztán újra és újra elképesszék pályatársakat fanatikus hitükkel, ki-tudja-honnan-szerzett erejükkel, s alkotásaik megszégyenítő tisztességével. Húsz évvel a fentebb idézett önvallomás után, 1988-ban Csutoros azt mondta a pályájáról: „Annak idején mi sokan elindultunk ebben a kurva magyar sivatagban. Hajtott a vérünk meg a tehetségünk. Tudattalanul, majd tudatosan, eltéríthetetlenül az igazság keresésére indultunk, ki-ki a saját nyelvére fordítva, én a képzőművészetére. Azokról beszélek, akik tehetségük folytán kiváltak és a hatvanas években valamilyen módon találkoztak. Megfogyatkoztunk. Akik közel álltak hozzám: Bódy Gáborra, Latinovits Zoltánra, Huszárik Zoltánra, Zala Márkra, Baranyi Tónira, Szigeti Károlyra, Hajnóczy Péterre és a kevésbé közismertekre gondolok.”

1989. december 28-án, életének 47. évében Csutoros Sándor is elhunyt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/03 63-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4315