KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/október
• Csantavéri Júlia: „Álom valamiről” Pasolini filmköltészete
• Kovács András Bálint: Vonyakszanak Beszélgetés Jeles Andrással
• Lengyel László: Ország-világ legyen hazánk Sír az út előttem
• Bikácsy Gergely: Holott Kárhozat
• Báron György: A harmadik Hanussen
• Schubert Gusztáv: Dzsungelmozi Civilizációk között
• Ágh Attila: Jövőképek és képtelen jövők A modern világ torzképe a 80-as évek filmjeiben
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: A falurosszák Karlovy Vary

• Koltai Ágnes: A szerelem mártírja A papa szolgálati útra ment
• Barna Imre: Régi Új Undokak Rocky Horror Picture Show
• Hirsch Tibor: Pasztellszínek fesztiválja A Kecskeméti Animációs Filmszemléről
• Eszéki Erzsébet: Fából vaskarika? Kovásznai György furcsa világa
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 2.
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A kis szemtanú
• Hegyi Gyula: Jó reggelt, Babilónia!
• Nagy Zsolt: Camorra
• Sajóhelyi Gábor: Sztrájktól megbénítva
• Torma Tamás: Tuti dolog
• Torma Tamás: Légy bátor és erős!
• Gelencsér Gábor: Kamaszok a háborúban
• Gáti Péter: A rekord
• Zsenits Györgyi: A buharai festő
KRÓNIKA
• N. N.: Filmévkönyv
• Ábrán : Aleksander Jackiewicz

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Apáca-show

Békés Pál

 

Szakállas közhely, hogy: „jó színész a telefonkönyvet is sikerre viszi”. De attól még igaz lehet. Íme a bizonyíték, az Apáca-show, melynek egyetlen körömfeketényi (ha van ilyen mértékegység) ötletecskéjét is más filmből merítették: a Kis szemtanúból. Amott egy nyomozó úgy védi meg a koronatanút, hogy visszaviszi övéi, az amish szekta földművesei közé. Emitt ugyanebből az okból egy apácazárdába. Amott a tanú egy kisfiú. Emitt kerekded fekete énekesnő. Amaz jó film. Emez... nagyjából mindegy. A főszereplő ugyanis Whoopi Goldberg, és a sápadt-soványka forgatókönyv, a vézna filmváz csakis arra szolgál, hogy a fekete sztár élettel töltse meg.

Ő pedig nem hagyja ki a ziccert. Felrázza kissé az apácarend szürke és merev szabályokkal körülvett mindennapjait. Életet visz a zárdába.

Sőt, lévén az egyetlen fekete a kolostor falai közt: színt. Az énekesnő avatott kézzel újjászervezi a nővérek katasztrofálisan hangicsáló kórusát, és nyomban vérbő soul és blues árad az oltár felé: adj reményt uram, óh adj, rappapadubappa wappem-búúúúúúúúúm. És az Úr ad, subidubisubidubidú.

Az már az ilyen típusú amerikai filmek megkerülhetetlen kötelme, hogy a soványka történetet tűzön-vízen át sikersztorivá gyúrják. Így tehát a lélekben lassanként a megigazulás útjára lépő (azelőtt igencsak vitatható erkölcsű) Whoopi némi kergetőzés után (el ne feledjük, hogy tulajdonképpen nem turnézik, hanem rejtőzik) a pápa előtt lép fel kórusával, és nemcsak a bíborosok, nemcsak az érsekek, hanem bizony még a Szentatya is subidubi-subidubidú.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/08 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1348