KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/szeptember
• Nemes Nagy Ágnes: Arckép–korkép Faludy György, a költő
• Kovács András Bálint: A hatalom dublőre Titánia, Titánia...
• Sipos Júlia: A monopólium vége? A filmforgalmazás jövőjéről
• György Péter: A technikai sokszorosíthatóság korában Filmpornográfia
• Fáber András: Őspornó
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 1.
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Anno 1988
• Báron György: Intervenció
• Nóvé Béla: Az én szép kis mosodám
• Tamás Amaryllis: A baltás ember
• Gáti Péter: Ahová a sasok merészkednek
• Zsenits Györgyi: Nézz körül!
• Nagy Zsolt: Tron, avagy a számítógép lázadása
• Hegyi Gyula: Az amerikai feleség
• Hirsch Tibor: Júdás hadművelet
• Vida János Kvintus: Évek múlva
KÖNYV
• Szemadám György: Egy találékony amerikai Walt Disney

• N. N.: Felhívás!
• N. N.: A Lengyel Filmművész Szövetség válasza
• N. N.: A Román Filmművész Szövetség válasza

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Rambo 4.

Varró Attila

Rambo – amerikai, 2008. Rendezte: Sylvester Stallone. Írta: Art Monterastelli és Sylvester Stallone. Kép: Glen MacPherson. Zene: Brian Tyler. Szereplők: Sylvester Stallone (John Rambo), Julie Benz (Sarah), Graham McTavish (Lewis), Jake La Botz (Reese), Paul Schulze (Michael Burnett). Gyártó: The Weinstein Company / Lionsgate. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 93 perc.

 

Ha létezik az akciófilm szűkszavú világában hamisítatlan, jóformán vallomásos szerzői alkotó, az kétségtelenül Sylvester Stallone, aki kérészéletű alkalmi alakításai (Kobrától Dredd bíróig) mellett két sikerszériában is elvitte vérverejtékes műfaját a lehető legközelebb Ingmar Bergmanig. Rocky Balboa és John Rambo a 80-as évek legnyilvánvalóbban önreflektív akcióhősei, kemény előadóművészek mindketten, akik az önként vállalt magányból pár évente előlépnek a rivaldafénybe, hogy újabb magánszámmal bizonyítsák tehetségüket, állóképességüket és nem utolsó sorban szikár életfilozófiájukat. Érthető tehát, ha közös megformálójuk majdnem két évtizednyi alkotói válság és kudarcsorozat után felelevenítésükkel búcsúzik el a pályájától: a Rocky-Rambo páros friss visszatérése a vásznakra épp úgy hattyúdalt jelez, mint Johan és Marianne találkozása 30 évvel a Jelenetek egy házasságból után.

Stallone idei Sarabandja nem csupán késői folytatásnak tekinthető, de gyakorlatilag remake-je a Rambo-széria legnépszerűbb darabját jelentő második résznek: a délkelet-ázsiai helyszín (Vietnam helyett ezúttal a polgárháborús Burma párás őserdői) és a rabszabadítási feladat (hadifoglyok helyett katonai táborba zárt amerikai misszionáriusokkal) kísértetiesen egyező, ismét felbukkan egy csírájában elfojtott szerelmi szál, a cselekményvonal újra az Apokalipszis most folyami útját követi a sötétség mélyére, sőt olyan örökzöld motívumok is előkerülnek a fiók aljáról, mint az íjas mészárlás vagy a legendás elszaladás a megabomba elől. Rambo figurája csupán izomzatában lett természetellenes, 60 esztendős korára is megőrizte izolációs „Fuck the world” hippi-hitvallását (szimbolikus beköszönő jelenetében tányéraknák helyett mérges kígyókat gyűjt, nyelőcsövek helyett pisztrángokat nyilaz), Vietnamban tett ígérete szerint napról napra él és – kontrasztba állítva a mellé rendelt nemzetközi zsoldoskommandóval – pontosan tisztában van arctalanságával és feláldozhatóságával. Ez utóbbi jelenti a film manapság ritka erényét is, ami nem próbál sem nagyképű összegzés (Feltámad a Halál), sem aktualizált újraértelmezés (Die Hard 4) lenni, egyszerűen és rendíthetetlenül azt teszi, amihez évtizedek óta ért, nyíltan felvállalva, hogy annak sem értéke, sem jelentősége saját szűkös határain kívül. Az áldozatok száma nőtt, a CGI-testek jobban robbannak, de a puritán szigorú John Rambo minden más tekintetben megőrizte egymondatos ars poeticáját: „Live for nothing, die for something”, azaz a tömegfilm nyelvére lefordítva, két akció között akcióhős és akciósztár egyaránt jelentéktelen, értelmetlen kacat.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/03 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9364