KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/szeptember
• Nemes Nagy Ágnes: Arckép–korkép Faludy György, a költő
• Kovács András Bálint: A hatalom dublőre Titánia, Titánia...
• Sipos Júlia: A monopólium vége? A filmforgalmazás jövőjéről
• György Péter: A technikai sokszorosíthatóság korában Filmpornográfia
• Fáber András: Őspornó
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 1.
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Anno 1988
• Báron György: Intervenció
• Nóvé Béla: Az én szép kis mosodám
• Tamás Amaryllis: A baltás ember
• Gáti Péter: Ahová a sasok merészkednek
• Zsenits Györgyi: Nézz körül!
• Nagy Zsolt: Tron, avagy a számítógép lázadása
• Hegyi Gyula: Az amerikai feleség
• Hirsch Tibor: Júdás hadművelet
• Vida János Kvintus: Évek múlva
KÖNYV
• Szemadám György: Egy találékony amerikai Walt Disney

• N. N.: Felhívás!
• N. N.: A Lengyel Filmművész Szövetség válasza
• N. N.: A Román Filmművész Szövetség válasza

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A busz

Báron György

 

Van Bay Okan filmjében egy emlékezetes pillanat. Török vendégmunkások, akik egy lelkiismeretlen emberkufár jóvoltából valamely hidegen csillogó észak-európai nagyvárosba vetődtek, a lefelé gördülő mozgólépcsőn próbálnak feljutni a metróból. Minden méter megtételéhez sokszoros erőfeszítésre van szükségük. Ahogy zsugorodik, szűkül a világ, egyre gyakrabban vagyunk kénytelenek tudomásul venni: élnek emberek, embercsoportok, népek, melyeknek csekély fölfelé jutásához, sőt egyhelyben maradásához is sokszoros erőfeszítés szükségeltetik. Lefelé haladó mozgólépcsőn állnak. Más, szerencsésebb egyének, csoportok, nemzetek szinte automatikusan vitethetik magukat az egyszer már beindított hajtóerővel. A távolság nő, a korlátot áttörni nem lehet. Legalábbis nem ajánlatos, mert szétesik a mozgólépcső.

Bay Okan filmje – melynek írója, főszereplője is ő – olyan egyszerű történetet mond el, hogy az szinte csábít az olcsó sematizmusra. Mint a mesében, tucatnyi török paraszt, aki faluja határán túl még soha nem járt, elindul az „ígéret földjére”, Nyugat-Európába, meggazdagodni. Nehezen összekuporgatott pénzükkel emberkufár-honfitársuk meglép, s miközben szánalmas kuplerájokban próbálja feledni idegen voltát, a reménybeli vendégmunkások tehetetlenül ülnek az óhazát jelentő rozoga buszban, a nyüzsgő, gazdag város egyik terén. Ha mégis kimozdulnak, az idegen világ rögtön megfutamítja őket, míg végül, riadtan és megalázottan, a rendőrségen kötnek ki. Okan finom és kulturált eszközökkel meséli el a történetet, szinte sehol nem engedve a témához társítható banalitások vonzásának. A pergő vágások, amelyek felváltva mutatják a parasztok kálváriáját, s az embercsempésznek a kifosztásig vezető szomorúbb pokoljárását, élvezetes tempót diktálnak. A török rendező folyékonyán beszéli a film nyelvét, készségével azonban soha nem hivalkodik. Egyszerű és tiszta eszközökkel megformált filmjét ritkán tapasztalható meleg emberség hatja át. Napjainkban, amikor a csillogó technikájú, de gondolat- és érzelemszegény filmek divatja jött el, örömteli felfedezés Bay Okan rokonszenves filmes világa.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/10 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8129