KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/szeptember
• Nemes Nagy Ágnes: Arckép–korkép Faludy György, a költő
• Kovács András Bálint: A hatalom dublőre Titánia, Titánia...
• Sipos Júlia: A monopólium vége? A filmforgalmazás jövőjéről
• György Péter: A technikai sokszorosíthatóság korában Filmpornográfia
• Fáber András: Őspornó
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 1.
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Anno 1988
• Báron György: Intervenció
• Nóvé Béla: Az én szép kis mosodám
• Tamás Amaryllis: A baltás ember
• Gáti Péter: Ahová a sasok merészkednek
• Zsenits Györgyi: Nézz körül!
• Nagy Zsolt: Tron, avagy a számítógép lázadása
• Hegyi Gyula: Az amerikai feleség
• Hirsch Tibor: Júdás hadművelet
• Vida János Kvintus: Évek múlva
KÖNYV
• Szemadám György: Egy találékony amerikai Walt Disney

• N. N.: Felhívás!
• N. N.: A Lengyel Filmművész Szövetség válasza
• N. N.: A Román Filmművész Szövetség válasza

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Bencze Ferenc (1924–1990)

Bodor Pál

 

„Liba”. Ugye hihetetlen? Egy becenév, egy Bencze-név, egy színész, egy férfi gúnyneve, amelyet nem lehet gúnyosan kiejteni. Hanem csakis gyöngéd csodálattal, humorváró szeretettel.

Van ugyanis a halhatatlanságnak egy gyakorlatias, köznapi változata, amiben semmi pátosz, csak közvetlenség és hahotázás, feledhetetlenség és hála. Az örökkévalóságnak ez a fajtája vagyon kimérve az igazi komédiásoknak, komikusoknak, amilyen Bencze Ferenc (volt). Erdélyben hosszú évtizedek vidám és könnyes sikereit jelenti e név, majd a magyarországi színpadi és filmbravúrok sokaságát: Bencze Ferenc marcona bája, jóságos banditasága, természetessé tökéletesített esetlensége, táncos ügyessége, szemérmes frivolsága, kaján öniróniája, és közben, ugyanakkor, mégis: drámai ereje, olykor tragikus súlya, durva szépsége – voltaképpen a tehetség mindenhatóságának példázata.

Sokszor elgondoltam már: a magunkfajta firkászok, bohócok, lantosok és regősök, harlekinek és paprikajancsik, gondolkodók és szomorkodók, mulattatok és kellemetlenkedők igazi jutalma nem a siker, hanem a szeretet.

Bencze Ferencet, Libát, barátjaként szerette a nevenincs közönség is. Nem tudom, miért, most éppen Kosa Ferenc A másik ember című filmjében látom magam előtt: ül a világnézeti háború közepén, benne a tragédiában, csöndesen fütyörészik, fülsértőén fütyörészik, pilótasapkával a fején, és akkumulátorokkal működésbe hozza az életmentő műtő fényszóróit. Hátborzongatóan kétértelmű a jelenet, a közöny és buzgalom, a zavartalanság és a csakazértis tölti be, és mindmáig nem tudom, hová tegyem.

Csak azt tudom, hová tegyem Őt. Hová emelte Bencze Ferencet gyönyörű komédiási életműve.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/11 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4741