KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/szeptember
• Nemes Nagy Ágnes: Arckép–korkép Faludy György, a költő
• Kovács András Bálint: A hatalom dublőre Titánia, Titánia...
• Sipos Júlia: A monopólium vége? A filmforgalmazás jövőjéről
• György Péter: A technikai sokszorosíthatóság korában Filmpornográfia
• Fáber András: Őspornó
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 1.
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Anno 1988
• Báron György: Intervenció
• Nóvé Béla: Az én szép kis mosodám
• Tamás Amaryllis: A baltás ember
• Gáti Péter: Ahová a sasok merészkednek
• Zsenits Györgyi: Nézz körül!
• Nagy Zsolt: Tron, avagy a számítógép lázadása
• Hegyi Gyula: Az amerikai feleség
• Hirsch Tibor: Júdás hadművelet
• Vida János Kvintus: Évek múlva
KÖNYV
• Szemadám György: Egy találékony amerikai Walt Disney

• N. N.: Felhívás!
• N. N.: A Lengyel Filmművész Szövetség válasza
• N. N.: A Román Filmművész Szövetség válasza

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dobermann

Báron György

 

Kemény, elrajzolt bűnözőpofák nagyközelije. Fényben megcsillanó fegyverek szuperplánja. A képek pergő klipritmusra vágva, hideg fénnyel bevilágítva, akár a vonzó férfiasságot hirdető reklámok a csatornákon. Mintha a Veled is megtörténhet nyálcsurgató voyeurizmusa és a Született gyilkosok vér és szenny láttán előtörő tapsikolása keveredne a Rocky Horror Picture Show kaján nyelvöltögetésével. Vérgonosz, szadista rendőrfelügyelő üldöz vérgonosz, szadista bűnözőket, végülis mindegy, melyik mészárolja le a másikat, a legjobb, ha ketten egymást egyszerre.

A vásznon az erőszak másfélórás moziklipje pereg.

Ritka ellenszenves film. Csöpög a cinizmustól. S bár a rokon- és ellenszenv – akárcsak az alkotói cinizmus – nem esztétikai kategória, e film cinizmusa nem a képregénysorozatból átírt vérgőzös történetben, hanem a formában, vagyis az esztétikumban rejtezik. Abban, ahogy e sanda stílus fölmentést kínál a kéjesen lihegő voyeurnek: ha akarja, ne vegye komolyan, amit lát, tekintse paródiának, s így talán nem is volnának akkora disznók ők, a film készítője és nézője. Meg abban, ahogy Jan Kounen rendező a történetet túlesztétizálja, megfürdeti a klipek és képeslapfotók perfekcionista, üres szépségében, miközben azt a látszatot kelti, mintha maga is gúnyolódna eme ezred- és világvégi stíldivaton. Ez a heherésző kikacsintás, és a szépelgés komoly alkotói gyávaságra vall, s különösen visszatetsző egy olyan rendező esetében, aki rettenthetetlen fickókról próbált filmet készíteni. Hentesipari szakmunka lett belőle.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/05 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3705