KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/szeptember
• Nemes Nagy Ágnes: Arckép–korkép Faludy György, a költő
• Kovács András Bálint: A hatalom dublőre Titánia, Titánia...
• Sipos Júlia: A monopólium vége? A filmforgalmazás jövőjéről
• György Péter: A technikai sokszorosíthatóság korában Filmpornográfia
• Fáber András: Őspornó
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 1.
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Anno 1988
• Báron György: Intervenció
• Nóvé Béla: Az én szép kis mosodám
• Tamás Amaryllis: A baltás ember
• Gáti Péter: Ahová a sasok merészkednek
• Zsenits Györgyi: Nézz körül!
• Nagy Zsolt: Tron, avagy a számítógép lázadása
• Hegyi Gyula: Az amerikai feleség
• Hirsch Tibor: Júdás hadművelet
• Vida János Kvintus: Évek múlva
KÖNYV
• Szemadám György: Egy találékony amerikai Walt Disney

• N. N.: Felhívás!
• N. N.: A Lengyel Filmművész Szövetség válasza
• N. N.: A Román Filmművész Szövetség válasza

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tolvajtempó

Köves Gábor

 

Hivatali kötelességem lejegyezni: a 2000-ben forgatott Tolvajtempó H. B. Halicki 1974-es, Gone in Sixty Seconds című filmjének remake-je. A minden bizonnyal méltán elfeledett Halicki-filmnek egy 40 percig tartó non-stop autósüldözés adta meg kétes kuriózumértékét. A Tolvajtempó, amelyben maroknyi nehézfiúnak egyetlen éjszaka 50 autóritkaságot kell meglovasítania, különben vezérük öccsére halál vár, Jerry Bruckheimer produkciója. Bruckheimer egyike a filmgyári kiskirályoknak: a Disney-birodalmon belül saját udvartartása van, köztük rendezők, forgatókönyvírók és színészek. Aki látta a korábban készült Top Gunt vagy a frissebb eresztésből való Sziklát, netán az Armaggedont, tudja, mit várhat a minden évben önmagát lenyúló producertől. A finnyáskodásnak megálljt parancsolva, és műfaji előítéleteinket is száműzve, ildomos elismerni: Bruckheimer szakmájához értő, magas technikai színvonalat megkövetelő producer, aki a Sziklával és a Bad Boys-szal a rajongókat osztályon felüli szórakoztatásban részesítette. A Tolvajtempó (a cím jó) könnyű prédája a kritikusnak, gyenge osztályzatát mégsem a korábbi Bruckheimer-filmekből átmentett színek (neonkék éjszakák és sárgásbarna nappalok váltják egymást), kameraállások és zenei betétek, a közérthetőség kedvéért tagoltan a kamerába mondott emberi motivációk és a kézenfekvő fordulatok miatt érdemelte ki. Az ismétlőkedv és -kényszer s a kiszámíthatóság könnyen feledhető volna, ha a film bírná szusszal: parádés üldözésekkel és komikus figurák aranyköpéseivel.

Halicki elhíresült 40 percével szemben Bruckheimer mindössze tíz perc körüli időt engedélyez a kaszkadőröknek, azt is a film utolsó harmadában. Sok az előkészületekkel eltöltött idő, amelyet a Cage köré verbuvált régi-új bandatagok felvillanásai hivatottak színesíteni. A ravasz, az agy… pénzbehajtójaként megkedvelt Vinnie Jones ezúttal néma henteslegényt „játszik”. Boncasztalon hagyott szendvicsére irigykedve hunyoríthatott Robert Duvall: „Ha nekem ilyen hálás szerepem volna?”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/08 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3034