KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/augusztus
• Székely Gabriella: Az arany ára Beszélgetés Bereményi Gézával
• Koltai Tamás: Házasság magyar módra A menyasszony gyönyörű volt
• Koltai Ágnes: Hallgat a mély A Balázs Béla Stúdióról
• Forgách Péter: Epizódok M. F. tanár úr életéből Részletek Forgách Péter Mérei ferenc-portréfilmjéből
• Böszörményi Géza: Rémálom és valóság Woody Allen stílusában
• Kovács István: Eltékozolt történelem Beszélgetés Janusz Zaorskival
• Zaorski Janusz: Eltékozolt történelem Beszélgetés Janusz Zaorskival
A FILMVILÁG MOZIJA
• Bikácsy Gergely: A halál munkában Mentse, aki tudja (az életét)

• Klaniczay Gábor: David Bowie a filmvásznon
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Madárka
• Nagy Zsolt: Szökevényvonat
• Gáti Péter: Az ördög jobb és bal keze
• Báron György: Váratlan szerelem
• Schreiber László: Hajsza szárazon és vizen
• Kabai József: Az aranylánc

• Révész László: Videoművészet – a videotechnika csukamájolaja

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lambada, a tiltott tánc

Barna Imre

 

A filmekhez zene is jár. A némafilmek korában eleven zongoristát kapott a pénzéért a vizuális ellankadástól óvni kívánt néző. Amióta pedig hangos a mozi, a zongorista is rákerült a filmre. Hol csak a hangsávon kap helyet, hol meg – ha eléggé fotogén – a mozgóképen is. Ilyenkor szokás zenés filmről beszélni. És ha – miheztartás végett – az is a néző agyába sulykolódik, hogy miként reagálhatna a megmutogatott zenére, zenéstáncos filmmel van dolgunk. Volt a huszadik század (és egyben a filmtörténet) során egy évtizednyinél nem hosszabb, röpke korszak, amikor a szórakoztató zene és a tánc forradalmi üggyé vált. Forradalomra aztán nem került sor, legfeljebb, Umberto Eco szavaival, „minden idők legnagyszerűbb forradalomutánzatára”. Ez a forradalomutánzat végül is csak a felszínt, a külsőségeket, az életmódot forradalmasította. A divatokat: többek között a zenék, a táncok és a zenés táncos filmek divatját. De hol vagyunk ma már ettől is! A kilencvenes évek elejére sokkal okosabbak lettünk. Megtudtuk, mi az, hogy forradalom, és mi az, hogy utánzat; meg azt is, hogy mi a különbség jó meg rossz utánzat között. Az ellenkultúra meg a szórakoztatóipar, a rock meg a lambada, a Hair meg egy lambada-film között. Nem dőlünk be, ha mégúgy biztat is, amolyan „ellenesre” (dzsungelkiirtás-ellenesre, ózonlyuk-ellenesre, csúnyafehérember-ellenesre) merevült pózban a szóban forgó lambada-film: „hagyd magadba áramlani az életet és akkor minden más jön magától”. Nem, nem dőlünk be, mert megokosodtunk. Tudjuk, amit tudunk: a lambada egy divatos tánc, az új lambada-film pedig... Az pedig az új lambada-film.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/06 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4370