KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/július
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• György Péter: Az erőszak mint stílus Izommozi
• Király Jenő: A borzalom esztétikája Izommozi
• Schubert Gusztáv: A leskelődő barbár Izommozi

• Barabás Klára: „A drog helyére beült a Szentlélek” Beszélgetés Xantus Jánossal
• Pajor Tamás: Rocktérítő
• Ardai Zoltán: A kultúrház romjain Úgy érezte, szabadon él
• Kovács András Bálint: Filmmágia A kommunikáció mítosza Bódy Gábor művészetében
• Zalán Vince: Kettős portré Bódy Gábor forgatókönyveiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Könnyű-e szabadabbnak lenni? Baku
• Zsugán István: Új hús? Sanremo
• Fáber András: Tűz és víz Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: Szárnyas fejvadász
• Hegyi Gyula: K. u. K. szökevények
• Tamás Amaryllis: A bosszú színe
• Szemadám György: A halálraítéltek utcája
• Báron György: Nagy zűr Kis Kínában
• Torma Tamás: A három amigo
• Vida János: Rövidzárlat
• Tamás Amaryllis: A tizenötéves kapitány
KÖNYV
• Báron György: Alapfok

• Lázár István: Kollányi bárkái
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Georges Franju

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szergij atya

Veress József

 

Lev Tolsztoj megfilmesítésének úgyszólván feloldhatatlan a paradoxona. Nagyjából két eset lehetséges. Az egyik: a rendező – a mesével együtt – vállalja a nagy író filozófiáját, történelemszemléletét, morális szentenciáit. Ekkor feltétlenül hű Tolsztojhoz, csakhogy mondanivalója korszerűtlen marad. A másik alternatíva: kritikus szemlélettel elszakadni az orosz klasszikus mester gondolati köreitől, mintegy idézőjelbe téve túlhaladott téziseit. Ez mindenképpen okosabb „olvasat”, de az ihlető mű egyfajta kozmetikázása árán.

A tehetséges Igor Talankin – eddigi legjobb alkotása a Danyelijával közösen forgatott Messzi utca volt – Tolsztoj emléke előtt a Szergij atya új változatának elkészítésével tisztelgett. (Filmtörténeti jelentőségű Protazanov munkája – az első Szergij atya – a tízes évek végén: ebben a címszerepet Ivan Mozzsuhin alakította.) A választás meghökkentő – az öregkori kisregénynél sokkal alkalmasabb lenne számos prózai mű a Tolsztoj-hagyatékból az adaptáció számára –; az eredmény nemkülönben. Talankinnak ugyanis alapjában véve sikerült a lehetetlen. A szovjet művész pontosan értelmezte Szergij atya – meg hát persze Tolsztoj – életének válság-szimptómáit, s a mesében – vagy inkább példázatban – a vállalható és a vállalhatatlan felfogást élesen elválasztotta egymástól. A Szergij atya a rációk filmje. Nem pusztán egy kísértés (lelki válság) krónikája, hanem az igazságért folytatott gyötrelmes harc pontos tükre. Kár, hogy az egyes mozzanatok emocionális és hangulati töltése egyenlőtlen intenzitású, és kissé kiabáló a fekete-fehér nyersanyagra fotografált Pásenyka-epizód. Szergej Bondarcsuk külső megjelenésével és kulturált emberábrázoló képességével egyaránt illúziókeltő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/08 41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7771