KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/július
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• György Péter: Az erőszak mint stílus Izommozi
• Király Jenő: A borzalom esztétikája Izommozi
• Schubert Gusztáv: A leskelődő barbár Izommozi

• Barabás Klára: „A drog helyére beült a Szentlélek” Beszélgetés Xantus Jánossal
• Pajor Tamás: Rocktérítő
• Ardai Zoltán: A kultúrház romjain Úgy érezte, szabadon él
• Kovács András Bálint: Filmmágia A kommunikáció mítosza Bódy Gábor művészetében
• Zalán Vince: Kettős portré Bódy Gábor forgatókönyveiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Könnyű-e szabadabbnak lenni? Baku
• Zsugán István: Új hús? Sanremo
• Fáber András: Tűz és víz Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: Szárnyas fejvadász
• Hegyi Gyula: K. u. K. szökevények
• Tamás Amaryllis: A bosszú színe
• Szemadám György: A halálraítéltek utcája
• Báron György: Nagy zűr Kis Kínában
• Torma Tamás: A három amigo
• Vida János: Rövidzárlat
• Tamás Amaryllis: A tizenötéves kapitány
KÖNYV
• Báron György: Alapfok

• Lázár István: Kollányi bárkái
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Georges Franju

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az egyiptomi utas

Ardai Zoltán

 

Granier-Deferre-nek, a francia mozi régóta rendező kismesterének újabb, immár a 80-as években kelt munkája a bő pénzen készült filmlektűr legjobb fajtáját képviseli. Irodalmi alapanyagául Simenon egy 1934-ben játszódó regénye szolgált. (Az eredeti filmcím, az „Észak csillaga”, a Franciaországon át Brüsszelbe tartó korabeli gyorsvonat nevével azonos). Az érzelmes történetet a film éppoly kevéssé érzelgős stílusban bontakoztatja ki, mint a könyv. Ez nagyban köszönhető a simenoni cselekményszövés sikeres filmi alkalmazásának: a minden képsort dinamizáló mikroesemények folyama, a mindig kétséges jelentőségű fordulatok és a szerényen funkcionális, mégis sejtelmes idő- és színtérváltások mintegy helyet sem hagynak ízléstelenségekre.

Hogy nem (vagy nem elsősorban) krimit látunk – a tizenhét palacksújtással megölt vonatbeli hulla fontos szerepe ellenére –, az az utolsó negyedórában válik biztossá; addig meg nem tudnánk válaszolni a „miről szól ez a film?” szimpla kérdését. De hogy „szól”, abban nem kételkedünk, s ez akkor már izgalmat jelent, eléggé hasonlót az élet izgalmához. Pedig Az egyiptomi utas végül is különösebb mélységek érzékeltetése nélkül vedlik sorsok filmjévé – egy becsületben megöregedett brüsszeli polgárasszony és egy gyilkossá lett jámbor balek barátságának rajzává. Igaz, ebben a műfajban szinte illetlen ez a színvonal, illetlen például, hogy a mellékszereplők is egyéniségek. A „jó filmektől” célratörően retardált (valójában átlátszó) sztorikat várunk, s azokat a listázható hatáselemeket, amelyeket nemigen élvezhetünk „tisztán” a hangulatilag eleven és motívumgazdag művekben. Granier-Deferre persze tudja mindezt, innen a rendezés könnyed méltósága.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/01 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6235