KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/július
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• György Péter: Az erőszak mint stílus Izommozi
• Király Jenő: A borzalom esztétikája Izommozi
• Schubert Gusztáv: A leskelődő barbár Izommozi

• Barabás Klára: „A drog helyére beült a Szentlélek” Beszélgetés Xantus Jánossal
• Pajor Tamás: Rocktérítő
• Ardai Zoltán: A kultúrház romjain Úgy érezte, szabadon él
• Kovács András Bálint: Filmmágia A kommunikáció mítosza Bódy Gábor művészetében
• Zalán Vince: Kettős portré Bódy Gábor forgatókönyveiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Könnyű-e szabadabbnak lenni? Baku
• Zsugán István: Új hús? Sanremo
• Fáber András: Tűz és víz Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: Szárnyas fejvadász
• Hegyi Gyula: K. u. K. szökevények
• Tamás Amaryllis: A bosszú színe
• Szemadám György: A halálraítéltek utcája
• Báron György: Nagy zűr Kis Kínában
• Torma Tamás: A három amigo
• Vida János: Rövidzárlat
• Tamás Amaryllis: A tizenötéves kapitány
KÖNYV
• Báron György: Alapfok

• Lázár István: Kollányi bárkái
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Georges Franju

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Börtöncsapda

Turcsányi Sándor

Megint egy üvegházi történet. S mint tudjuk, ott túl a rácson egy más világ van... hol közel a másvilág. Ez esetben a kritikus alapkérdése: mi a közös Jean-Claude Van Damme és Almási Zsuzsi működésében? Az alkotók nem maradnak adósaink a válasszal. A dupla lutz. Csakhogy míg Zsuzsink annakidején a mutatvány után rendszerint fenékre huppant, addig a jó Jean – engedelmeskedve korunk és körülményeink parancsának – pofán rúg valakit. Ez a tevékenység meg is határozza az alkotás eszmeiségét. Amerre lépünk, ezernyi gyilok terem, karabély, garotte, nagykés, kiskés, automata mosógép. Végül a pokol kapuja is föltárul.

Eredeti mesével ülünk szemben. Az alapvető eltérés az eddigi dutyi-diliktől, hogy a főrab most műrab, amolyan undercover angel. Burke nyomozó – Lombroso nagyobb dicsőségére – elvegyül a büntetőintézet rendes beutaltjai között, hogy titokzatos és sorozatos halálesetek rejtélyére derítsen fényt. A rejtélyt ugyan megoldja, de fény az nem derül. Marad a sötétség. A sunyi, a gonosz, a buta sötétség. Szégyelljük magunkat!

A mű családfájára is érdemes egy pillantást vetni. A büszke anyai ág Robin Cook Kómájáig is elvezethető. Az apa személye homályos, hiszen börtön az egész (film)világ. Ide kívánkozik még, hogy e minden kockájában visszataszító mű rendezője, mielőtt Hollywood Olimposzának meghágásához látott volna, két évig Európában tanult. A forgalmazó állítása szerint Federico Fellini keze alatt. Hát én kíváncsi lennék... Nem, mégsem vagyok kíváncsi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=445