KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/július
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• György Péter: Az erőszak mint stílus Izommozi
• Király Jenő: A borzalom esztétikája Izommozi
• Schubert Gusztáv: A leskelődő barbár Izommozi

• Barabás Klára: „A drog helyére beült a Szentlélek” Beszélgetés Xantus Jánossal
• Pajor Tamás: Rocktérítő
• Ardai Zoltán: A kultúrház romjain Úgy érezte, szabadon él
• Kovács András Bálint: Filmmágia A kommunikáció mítosza Bódy Gábor művészetében
• Zalán Vince: Kettős portré Bódy Gábor forgatókönyveiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Könnyű-e szabadabbnak lenni? Baku
• Zsugán István: Új hús? Sanremo
• Fáber András: Tűz és víz Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: Szárnyas fejvadász
• Hegyi Gyula: K. u. K. szökevények
• Tamás Amaryllis: A bosszú színe
• Szemadám György: A halálraítéltek utcája
• Báron György: Nagy zűr Kis Kínában
• Torma Tamás: A három amigo
• Vida János: Rövidzárlat
• Tamás Amaryllis: A tizenötéves kapitány
KÖNYV
• Báron György: Alapfok

• Lázár István: Kollányi bárkái
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Georges Franju

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az élet nélkülem

Vincze Teréz

 

Alig vagyunk túl az idősödő, rákbeteg történelemtanár szarkazmussal körülbástyázott, mégis könnyfacsaró (Oscar-díjas) elmúlásán (Barbárok a kapuk előtt), itt van egy újabb opus a meghalás embert próbáló bonyodalmairól, ezúttal fiatal női főszereplőre koreografálva.

A téma persze kimeríthetetlen: az elfogadhatatlannal való szembenézés – amíg világ a világ, s benne halandó ember él – örök művészi kihívás marad. Így hát érdeklődve figyeljük a 23 éves Ann sorsát, aki munkás környezetben – anyja házának hátsóudvarában egy lakókocsiban – él két kislányával, s boldog házasságban élete egyetlen szerelmével. Egy szép napon azonban a semmiből lecsap a betegség: kiderül, hogy Ann-nek operálhatatlan, előre haladott állapotú rákja van, orvosa három hónapot ad még neki. Ann úgy határoz, eltitkolja szerettei elől betegségét, s az utolsó heteket minél teljesebben és hétköznapibban próbálja megélni, s titokban összeállít egy tízes listát arról, hogy mit kell elvégeznie-bepótolnia halála előtt.

Ez a bizonyos lista pedig igencsak felbolydíthatja érzékeny nézői lelkünket: miért akarhat egy anya lányai számára, 18 éves korukig minden születésnapjukra üzeneteket rögzíteni, vagyis miért akarja szegény gyerekeit a sírból is hosszú éveken át kísérteni? Ha oly boldog a házassága (mint azt a film mutatja), miért akar minden áron egy (bármilyen) férfival szerelembe esni még halála előtt? Miért támad az a morbid ötlete, hogy maga hozza össze férjét a leendő második feleségével? És egyáltalán, miért nem őszinte szeretteivel a betegségét illetően, hogy azokat ne érje majd váratlanul a csapás?

Persze eme kételyeinket akár a film pozitív hozadékaként is értékelhetjük: a halál, és főként a saját halál olyan dolog, mely természeténél fogva nehezen elképzelhető, s bizonnyal a legfurcsább dolgokat hozná ki belőlünk is…

A film tagadhatatlan erénye viszont a sok remek színészi alakítás, melyek a mégoly megkérdőjelezhető történet és a néhol túlzottan is hatásvadászra vett rendezés ellenére is működésben tartják a filmet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/09 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1804