KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/július
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• György Péter: Az erőszak mint stílus Izommozi
• Király Jenő: A borzalom esztétikája Izommozi
• Schubert Gusztáv: A leskelődő barbár Izommozi

• Barabás Klára: „A drog helyére beült a Szentlélek” Beszélgetés Xantus Jánossal
• Pajor Tamás: Rocktérítő
• Ardai Zoltán: A kultúrház romjain Úgy érezte, szabadon él
• Kovács András Bálint: Filmmágia A kommunikáció mítosza Bódy Gábor művészetében
• Zalán Vince: Kettős portré Bódy Gábor forgatókönyveiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Könnyű-e szabadabbnak lenni? Baku
• Zsugán István: Új hús? Sanremo
• Fáber András: Tűz és víz Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: Szárnyas fejvadász
• Hegyi Gyula: K. u. K. szökevények
• Tamás Amaryllis: A bosszú színe
• Szemadám György: A halálraítéltek utcája
• Báron György: Nagy zűr Kis Kínában
• Torma Tamás: A három amigo
• Vida János: Rövidzárlat
• Tamás Amaryllis: A tizenötéves kapitány
KÖNYV
• Báron György: Alapfok

• Lázár István: Kollányi bárkái
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Georges Franju

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A másik csaj

Kránicz Bence

The Pretty One – amerikai, 2013. Rendezte: Jenée LaMarque. Szereplők: Zoe Kazan, Jake Johnson, John Carroll Lynch. Forgalmazó: SPHE. 91 perc.

 

Jenée LaMarque író-rendező első nagyjátékfilmjében van egy jelenet, ahol a hősnő a Mona Lisáról igyekszik másolatot készíteni, de képtelen pontosan reprodukálni Leonardo hölgyének talányos mosolyát – egy tétova ecsetvonás elég, hogy túl szomorú, vagy épp túl vidám legyen az összhatás. Fájdalom és nevetés kényes egyensúlya jelenti az utóbbi években divatos dramedy-k lényegét is: változó, hogy a vígjátéki alaphelyzetet árnyékolják be (melo)drámai elemek, vagy a komornak induló sztorik hangvétele válik könnyedebbé, de ha jól csinálják, a végeredmény hollywoodi mércével mérve szokatlanul életszagú lesz. LaMarque javára írhatjuk, hogy felismerte és a Mona Lisa-metaforával frappánsan meg is fogalmazta a problémát, az ütős dramedy elkészítésében azonban nem járt sikerrel.

Laurel otthonülő, visszahúzódó lány, szöges ellentéte ikertestvérének, a sikeres és magabiztos Audrey-nak. Ám ő autóbalesetben meghal, az ütközést túlélő Laurel pedig részben a sokkhatásra, részben a saját életével való elégedetlenség okán felveszi a rá megszólalásig hasonlító Audrey személyazonosságát.

Az ígéretes alapötletből a gyász és az elengedés szép története éppúgy kibontható lett volna, mint a kialakulatlan személyiség énkeresésének kalandja, LaMarque-ot viszont mindez nem érdekli, és a konfliktus tisztázása után merőben konvencionális romkom-klisékkel operál. Eközben a mellékkarakterek halálesetre adott reakciója is furcsán enervált és hűvös, mintha mindenki csak azért lenne itt, hogy Laurel mihamarabb meglelje a boldogságot a szimpatikus szomszéd oldalán. A tetszetős képek sem leplezhetik, hogy a szerzőnek nincs szándékában valódinak ható érzelmeket vászonra vinni – ahelyett, hogy saját Mona Lisát festene, ő is a milliószor látott reprót próbálja újszerűként eladni.

Extrák: werkfilm.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/09 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11716