KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/június
• Schubert Gusztáv: Egy percnyi csend A másik ember
• Ágh Attila: A gyengék ereje Nemzedéki vallomás Kósa ferenc filmjéről
• Kovács András Bálint: A másik nemzedék Beszélgetés egyetemistákkal
• Csepeli György: A vicc keserű bája Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Kovács András Bálint: A Wenders-sztori folytatása Berlin felett az ég
• Fáber András: Ruttmann Berlinje Dokumentumok
• Klaniczay Gábor: Patetikus céltalanság A taxisofőr
• Reményi József Tamás: Paszternak nélkül Zsivago doktor
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Fények, megvilágítások Nyugat-Berlin
• Koltai Ágnes: Zsánerképek Clermont-Ferrand
• Tóth János: Pordenonei kincsek Némafilm-jegyzetek – nagyzenekarral
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Kairó bíbor rózsája
• Nagy Zsolt: Diplomás örömlány
• Nóvé Béla: Érints meg és menj!
• Biczó Dezső: Tájkép, bútorokkal
• Gáti Péter: Bűnös férjem
• Ardai Zoltán: Ritz fürdőház
• Tamás Amaryllis: A csitri
• Vida János Kvintus: Távoli kiáltás
• Tamás Amaryllis: A halál ideje
KÖNYV
• Vértessy Péter: Filmközelben

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

I. Q. – A szerelem relatív

Nánay Bence

Albert Einsteint mindenki ismeri. Jellegzetes az arca. Nem csoda, hogy annyi filmben látni. Főleg komédiákban. Vannak közöttük jobbak, mint Oldřich Lipsky filmje, az Uraim, megöltem Einsteint. És persze vannak gyengébbek is, például az Einstein Junior, a rengeteg tévésorozatról nem is beszélve.

Az I. Q. című filmvígjáték is Einsteinről szól. Derekasan ki is aknázza – mintegy mellékesen – az Einstein-filmek standard poénjait. Itt azonban nem a relativitáselmélet atyja az igazi főszereplő, hanem az unokahúga, aki amellett, hogy szép, még zseniális matematikus is. És éppen egy írni-olvasni alig tudó autószerelőbe szeret bele.

Világos a film alapötlete; egyik oldalon a tudomány, másik oldalon az élet. Ez az éles, kizárólagos szembeállítás, ami Einstein szórakozott figurájának a lényegéhez tartozik, a fiatalok jeleneteit csaknem élvezhetetlenül érzelmessé teszi. És ezt még az autószerelőt alakító Tim Robbins játéka sem tudja ellensúlyozni.

Tim Robbins lassan Hollywood első számú férfi sztárja lesz. Egymás után kapja a nagyobbnál nagyobb szerepeket olyan filmekben, mint A nagy ugrás vagy az idén hét Oscarra jelölt A remény rabjai. Az már Altmannal forgatott filmjeiben (A játékos, Rövidre vágva) kiderült, hogy Robbins kiváló színész. Itt, a fél-analfabéta autószerelő szerepében is megtesz minden tőle telhetőt. Az I. Q. mégsem őmiatta igazán szórakoztató filmvígjáték. Hanem a jó öreg Albert Einstein figurája miatt, Walter Matthau játssza, aki még mindig képes egy középszerű filmet élvezhetővé tenni. Azt hiszem, erre mondják, hogy nincs új a nap alatt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=871