KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/június
• Schubert Gusztáv: Egy percnyi csend A másik ember
• Ágh Attila: A gyengék ereje Nemzedéki vallomás Kósa ferenc filmjéről
• Kovács András Bálint: A másik nemzedék Beszélgetés egyetemistákkal
• Csepeli György: A vicc keserű bája Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Kovács András Bálint: A Wenders-sztori folytatása Berlin felett az ég
• Fáber András: Ruttmann Berlinje Dokumentumok
• Klaniczay Gábor: Patetikus céltalanság A taxisofőr
• Reményi József Tamás: Paszternak nélkül Zsivago doktor
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Fények, megvilágítások Nyugat-Berlin
• Koltai Ágnes: Zsánerképek Clermont-Ferrand
• Tóth János: Pordenonei kincsek Némafilm-jegyzetek – nagyzenekarral
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Kairó bíbor rózsája
• Nagy Zsolt: Diplomás örömlány
• Nóvé Béla: Érints meg és menj!
• Biczó Dezső: Tájkép, bútorokkal
• Gáti Péter: Bűnös férjem
• Ardai Zoltán: Ritz fürdőház
• Tamás Amaryllis: A csitri
• Vida János Kvintus: Távoli kiáltás
• Tamás Amaryllis: A halál ideje
KÖNYV
• Vértessy Péter: Filmközelben

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tangóharmonikás ember

Kabai József

 

Amikor a tangóharmonika megszólal, mindig érezni benne valami szomorú felhangot. Függetlenül attól, hogy ki játszik rajta, mit és mikor. Persze lehet, hogy csak a megszokás miatt vélem így. Többnyire kiskatonákat láttam filmen, amint valahol a front mögött harmonikát nyúzva „mulatnak”, meg csavargókat, mondjuk Párizsban, amint némi alamizsnáért húzzák. Ebben az új szovjet filmben a „tangóharmonikás” a frontról tér haza a negyvenes évek Moszkvájába. Játszik örömében, játszik bánatában, s közben elveszett kedvesét keresi. S játszik esküvőkön, mert „operettművész” múltja után ezzel keresi kenyerét. Aztán a dramaturgia jóvoltából az elveszett kedves esküvőjére vetődik, ahol azt javasolja, hogy kezdjék újra, de persze ez nem lehetséges. Hősünk elmegy, és egy nagyon szomorú dalt játszik. A film végén napjainkban látjuk veterán (sors)társai között, amint újra megszólaltatja féltve őrzött hangszerét. Háborúról, újrakezdésről, emberi viszonyokról nagyon sok film szólt már. Köztük jó pár – mind dokumentarista, mind művészi igénnyel – sok mindent elmondott e témákról. Nyikolaj Dosztal munkája ezekhez képest nem hoz semmi újat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5711