KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/június
• Schubert Gusztáv: Egy percnyi csend A másik ember
• Ágh Attila: A gyengék ereje Nemzedéki vallomás Kósa ferenc filmjéről
• Kovács András Bálint: A másik nemzedék Beszélgetés egyetemistákkal
• Csepeli György: A vicc keserű bája Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Kovács András Bálint: A Wenders-sztori folytatása Berlin felett az ég
• Fáber András: Ruttmann Berlinje Dokumentumok
• Klaniczay Gábor: Patetikus céltalanság A taxisofőr
• Reményi József Tamás: Paszternak nélkül Zsivago doktor
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Fények, megvilágítások Nyugat-Berlin
• Koltai Ágnes: Zsánerképek Clermont-Ferrand
• Tóth János: Pordenonei kincsek Némafilm-jegyzetek – nagyzenekarral
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Kairó bíbor rózsája
• Nagy Zsolt: Diplomás örömlány
• Nóvé Béla: Érints meg és menj!
• Biczó Dezső: Tájkép, bútorokkal
• Gáti Péter: Bűnös férjem
• Ardai Zoltán: Ritz fürdőház
• Tamás Amaryllis: A csitri
• Vida János Kvintus: Távoli kiáltás
• Tamás Amaryllis: A halál ideje
KÖNYV
• Vértessy Péter: Filmközelben

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bolygók együttállása

Koltai Ágnes

 

A Bolygók együttállása a szovjet Vagyim Abdrasitov negyedik játékfilmje. Szokatlan mű: frivol és mélységesen keserű. „Fantasztikus történet” – írta az alcímbe a rendező, de a film csupán csak annyira fantasztikus, mint egy hadgyakorlat a békében. Hősei negyvenes éveiket taposó meglett, fáradt, vagy kicsattanóan jókedvű férfiak tartalékos katonák, kétévente találkoznak az esedékes katonai kiképzésen. Az utolsó alkalommal keserű csalódás éri őket, nem mondták meg nekik, hogy a fák közé rakétakilövőt helyeztek el, hiába tartóztatták fel az ellenséget, egy váratlanul becsapódó lövedék elpusztítja a hat bátor embert. „Önök hősi halált haltak, köszönöm a szolgálatot”, búcsúzik el tőlük a parancsnok, s ezzel elkezdődik a hat tartalékos katona kálváriája. Sehogysem tudnak megbarátkozni a gondolattal, avval az abszurditással, hogy ők élő hősi halottak. Napokon át kalandoznak, elvetődnek egy lakatlan szigetre, egy különös városba, ahol magányos, férfiakra éhes nők élnek, és végül egy városnyi szociális otthonba, csupa magába zárkózott, emlékeinek élő anyóka és apóka közé. Lassan eltelik a kalandos hét, eljön a búcsú ideje, és az eleven hősi halottak üres életükkel néznek szembe.

Abdrasitov „fantasztikus története” olyan világot ábrázol, amely még mindig a háború bűvöletében él. A hadgyakorlatot a klasszikus szovjet háborús filmek stílusában fényképezte az operatőr, a folyón átkelő teherautók, a tankok éjszakai vonulása ismerős képek. De a háború mint összetartó erő, mint a közösség öntudata – ritkán hangoztatott tény. Talán csak Nyikita Mihalkov mai filmjeiben ilyen magátólértetődő katonaság és civil élet összeolvadása. Abdrasitovnál háború nem mellékszereplő, ott él még mindenki tudatában, nem süllyedt még a feledés mélyébe, ez az a kapocs, amely még a mai negyvenéveseket, az életet egyébként gyengéden szerető hat tartalékos tisztet is összeköti.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/05 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5286