KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/június
• Schubert Gusztáv: Egy percnyi csend A másik ember
• Ágh Attila: A gyengék ereje Nemzedéki vallomás Kósa ferenc filmjéről
• Kovács András Bálint: A másik nemzedék Beszélgetés egyetemistákkal
• Csepeli György: A vicc keserű bája Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Kovács András Bálint: A Wenders-sztori folytatása Berlin felett az ég
• Fáber András: Ruttmann Berlinje Dokumentumok
• Klaniczay Gábor: Patetikus céltalanság A taxisofőr
• Reményi József Tamás: Paszternak nélkül Zsivago doktor
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Fények, megvilágítások Nyugat-Berlin
• Koltai Ágnes: Zsánerképek Clermont-Ferrand
• Tóth János: Pordenonei kincsek Némafilm-jegyzetek – nagyzenekarral
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Kairó bíbor rózsája
• Nagy Zsolt: Diplomás örömlány
• Nóvé Béla: Érints meg és menj!
• Biczó Dezső: Tájkép, bútorokkal
• Gáti Péter: Bűnös férjem
• Ardai Zoltán: Ritz fürdőház
• Tamás Amaryllis: A csitri
• Vida János Kvintus: Távoli kiáltás
• Tamás Amaryllis: A halál ideje
KÖNYV
• Vértessy Péter: Filmközelben

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Alice és Martin

Gervai András

 

Ha valaha megrendeznék a leggiccsesebb, leghazugabb filmek versenyét – pedig igazán nagy a kínálat –, André Téchiné opusa biztos bejutna az első tíz közé. A néző egy ideig bosszankodik, aztán inkább csak nevet a nyálas-nyúlós történeten, amit Courths-Mahler, Kosáryné Réz Lola vagy akármelyik jeles lektűr-szerző megirigyelhetne.

Martint – a Négyszáz csapás kis hősének távoli „rokonát” – tízéves korában ismerjük meg, amikor apjához kerül. Igazából nem derül ki, hogy anyja miért engedi-kényszeríti őt egykori szerelméhez, a gyerekről eddig hallani sem akaró férfihoz. Tíz év múlva, egy veszekedést követően a négy testvér egyike öngyilkos lesz. Martin végleg elmegy otthonról, de előtte, a vita hevében megöli az apját. Tettének oka az apa brutális személyisége – csakhogy a film erről nem győz meg minket; a „tényt” – mint a sztoriban annyi minden mást – bemondásra el kell hinnünk. Martin néhány hétig látványosan űzött vadat játszik, majd bátyjához utazik Párizsba, ahol egy tehetségkutató felfedezi, s egycsapásra ismert fotómodell lesz. Gyengéd erőszakkal sikerül magára beszélnie a nála jó tízessel idősebb Alice-t, homoszexuális féltestvére barátját-lakótársnőjét. Fene tudja, mit eszik a szelíd és vonzó lány Martinon, mit talál benne olyan izgalmasnak, amiért mindent elnéz neki: ürességét, hisztériáját, apagyilkosságát, sőt még segíti is őt – kérésére – börtönbe juttatni.

Téchiné úgy csinál, mintha izgalmas, modern lélektani drámát adna elő, ami kimerül abban, hogy szereplői nagyokat mondanak, sokat lelkiznek, látványosan szenvednek. Ebben a filmben nincs egyetlen alaposan motivált fordulat, egyetlen hiteles pillanat, egyetlen őszinte gesztus sem. A szituációkat, a szereplők magatartását, reakcióit a giccs logikája, dramaturgiája mozgatja. Minden a „modern” giccs-ember igényét, gyors üdvözülését, könnyed katarzisát szolgálja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2905