KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A pokol angyala

Schubert Gusztáv

Az ember azt hinné, vérbeli színésznek a spionszerep jutalomjáték. Duplán alakoskodhat, színlelheti még a színlelést is. „Álmomban kettős ügynök voltam, és játszottam egymással” – mondhatná Charlie Sheen, de nem mondja, mert leginkább összeszorított szájjal hallgat, szúrós tekintettel mered maga elé. Tiszta apja. Csakazért se színészkedik.

Kínzócölöpös jelenetekhez ideális alkat, egy briliáns FBI-ügynök szerepéhez, aki a valóságban (a Pokol angyala „true story”) egy motorosbanda kétszáz tagját buktatta le azzal, hogy hozzájuk megtévesztésig hasonulva hónapokig élt közöttük, kimondottan hendikep. Ettől ugyan még lehetne a filmből nagy durranás, Rendőrakadémia XII. De hát ez egy komoly, vérfagylaló műalkotás (még a mélylélektan is belé van keverve), nem tréfadolog.

Már az ügynök első lépésein sejthető, nagy fogás van készülőben: sötét bárokban sündörög, kétes alakokhoz dörgölődzik. „A Phoenix-i Sakálokat keresem, narkós-zsaru vagyok, mesterségem címere F. B. I.” Még jó, hogy a titkos ágens találkozik egy öreg motorossal, akinek van humorérzéke, és átlát a szitán: „Hülyéskedöl? Ha narkós-zsaru volnál, nem mondanád meg, hogy narkós-zsaru vagy.” Szabad az út a nemeslelkű bandafőnökig.

És így tovább… a szigorúan titkos ügynök, hála a tökéletes álcának (Harley Davidson, címeres dzseki, fekete szemüveg, bőrgatyó) bántatlanul gördülhet a megnyugtató végkifejletig. Én meg mindhiába várom, hogy lebuktassa a penge száj, meg a szúrós tekintet, és körbevegyék a pokol angyalai: „Hé, emberek, gyüjjetek ide, ez itten Charlie Sheen! Te, öreg, aggyá mán egy ótógrammot, az asszon odáig vóna.”

Én kevésbé: még a Stanislaw Mikulskimat sem cserélném el érte, Stirlitzről nem is beszélve.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/11 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=781