KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Grog

Csantavéri Júlia

Mi történik, ha a börtönből szökött két bandita túszul ejt egy békés polgári családot, hogy szabad menekülést, repülőgépet követeljen a kormánytól, s mindezt egyenes adásban a tévé is közvetíti?

Francesco Laudadio San Sebastianban méltán díjazott vígjátéka elsősorban a televízió mindenhatóságát veszi célba. Nem filozofál vagy bölcselkedik, hanem a kiválasztott társadalmi réteg, az olasz középosztály alapvető tulajdonságait karikírozza. A játék könnyedségének és derűjének alapvető titka, hogy a rendező bensőségesen sokat tud hőseinek kapcsolatformáiról, jól ismeri elképzeléseiket a társadalomról s világképük megtestesítőjéről: a televízióról. Az üzleti szellem, az önhittség, a pöffeszkedő vagy pironkodó magamutogatás, a kicsinyes irigység, a szemellenzős egoizmus torzulásait mutatja be Laudadio, azokat a tulajdonságokat, amelyekre a televízió látszatvilágát építi, s viszont: amelyet ez a nagy dózisokban adagolt látszatvilág tovább éltet nézőiben. A terrorizmustól, P2-től, véget nem érő kormányválságoktól megviselt olasz valóság szinte kínálja az abszurditásokat, a hadvezérként felvonuló, de csak egy békés házaspár gúzsba kötéséig jutó rendőrfőnöktől a tévés hipnotizőrig, aki igyekszik megadásra kényszeríteni a szerencsétlen életű, a mi szóhasználatunkkal élve „hátrányos helyzetű” banditát.

A néhol kicsit vontatott, de ötletgazdag, végig példás stílusegységben tartott komédia igazi motorja természetesen a színészi játék. Ezúttal ez jó színvonalú csapatmunka. Nincsenek nagy egyéni számok, a főszereplő, Franco Nero s a vérbeli komika, Sandra Milo játéka harmonikusan illeszkedik a gárda összteljesítményébe.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/10 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6305