KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kicsorbult tőr

Gáti Péter

 

Bizony Amerikában sem fenékig tejfel a felső tízezer élete. Nagyjából ez derül ki Richard Marquand bűnügyi filmjéből, melyben a semmiből magát a társadalmi ranglétra csúcsaira felküzdő, ambiciózus fiatalember további sorsa is csak egy hajszálon függ. Feleségét bestiális kegyetlenséggel lemészárolják és a gyanú természetesen a számolatlan milliók egyedüli várományosára, az újságíró-lapkiadó férjre terelődik.

A gyilkosságot bemutató hátborzongató expozíció után a filmbeli események rutinfordulatot vesznek. A történet az amerikai filmekben a Tizenkét dühös ember és az Aki szelet vet sikere nyomán előszeretettel alkalmazott “bírósági tárgyalás filmen -formában folytatódik, hogy az elengedhetetlen váratlan befejezés pillanataiban ismét visszatérjen a feszültségteremtés kezdeti módszereihez. A lassan csordogáló, a szokvány hatáselemeket körültekintéssel kiaknázó filmbeli bírósági procedúra kitűnő alkalmat – és bőségesen időt is – kínál a rendezőnek arra, hogy a száraz bizonyítási eljárást, az agyafúrt vád és a nem kevésbé ravasz védelem tárgyalótermi szócsatáját cselekményesebb epizódokkal oldja. Például a csinos ügyvédnő és védence között szövődő szerelmi románc hivatott nézőközeibe hozni a főszereplőket, kárpótolni a felszínes jellemábrázolásért és egyúttal elfedni a krimi műfajában megbocsáthatatlan hibának számító logikai következetlenségeket. Marquand bár ősi recept szerint a gyilkos leleplezése során néhányszor megcsavarja a történetet, mégsem elégszik meg ennyivel. Legnagyobb meglepetésünkre az ügyvédnő figuráján keresztül csipetnyi társadalombírálattal is színesíteni igyekszik a bűnügy kínálta szürke izgalmakat. A hatalomnak a lelkiismerete szavára hallgató egykori kiszolgálója ugyanis meggyónja államügyész-helyettesként elkövetett hajdani, tragédiát okozó mulasztását. Ez a gyenge dramaturgiai lábakon álló motívum azonban végképp nem illik bele a történetbe, melynek fő erénye, hogy a krimiszabályok szerint ér véget: a valódi tettes előkerül.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/10 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5191