KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Oltári nő

Mátyás Péter

 

Nem hittem volna, hogy a kikapcsolódásra és szórakozásra vágyók számára egyszer még mérték lesz az 1990-ben készült Micsoda nő! Ebben a könnyed komédiában a nincstelen, de tiszta lelkű prostituált a társadalom perifériájáról a csúcsra, egy Wall Street-i üzletember karjaiba kerül. A sok idézőjellel tarkított, modern Hamupipőke történet végén az álmok hercege eljön a lányért, hogy elvigye őt palotájába. Máig is élnek, ha meg nem haltak...

Az új vígjáték, az Oltári nő a korábbi siker megismétlésére törekszik. Ugyanaz a csapat, a rendező és a színészek is. Julia Roberts ezúttal egy szerelmes, ámde érzéseiben bizonytalan kisvárosi szépséget alakít. Az elmúlt években vőlegényeit sorra faképnél hagyta, az oltár elől mindig pánikszerűen elrohant. Innen az eredeti cím: Szökevény menyasszony. Richard Gere cinikus és sztorira éhes újságíró, aki zaftos cikket ír a lány viselt dolgairól, követi mindenhova, hogy tudósíthasson majd az immár negyedik, sikertelen házasságkötési kísérletről. A tempós indítást a vidéki élet és a helybéli karakterek bemutatása biztosítja. A lendület viszont gyorsan elfogy az élettelen dialógusok és hiteltelen szituációk láttán. Nem valószínű ugyanis, hogyha valaki a lányunkról botrányos írást közöl, azt az első találkozáskor a keblünkre öleljük. Igazi cselekmény hiányában a néző egyre unottabban téblábol a bárgyú epizódok forgatagában, egyre türelmetlenebbül várja a kötelező befejezést, a két szereplő boldog egymásra találását. A forgatókönyv gyengeségei miatt minden teher a sztárokra hárul. A fásult és kedvetlen Gere mellett Julia Roberts derűs és energikus játéka még inkább kirívó. Ártatlansága és életvidámságot sugárzó személyisége akár egy mélyebb humor forrása is lehetne. Azonban ő sem mentheti meg az utolsó negyedórát, ahol a film átfordul a szerelmi románc műfajának giccses díszletei közé.

Minden újratalálkozásnak az utánuk-csinálás és a jobban-csinálás kihívásával kell szembenéznie. Az ismétlés nem kötelező.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/11 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4637