KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Animáció

Boldog világvége

Groteszk apokalipszis

M. Tóth Éva

Reisenbüchler Sándor kollázs-filmjének iróniája saját magát sem kíméli.

 

Gyakran éri a vád a magyar animációs művészet nagy generációjának képviselőit, hogy nem tudnak megújulni, elvesztették hajdani markáns karakterüket. Az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztivál egynémely darabját tekintve ez a megállapítás igaznak is tűnhet fel, s már-már elkönyvelhetnénk, mint általános tendenciát, ha a versenyprogram utolsó mozijaként nem pezsdítené fel érdeklődésünket a Nagy Kívülálló, Reisenbüchler Sándor legújabb kollázs-víziója.

Reisenbüchler, aki életében egyetlen kockányi kommersz filmet sem készített, a hatvanas évekből maradt ránk, későn jövőkre, örök lázadóként a fogyasztói társadalommal és a Földet felélő civilizációval szemben. Boldog világvége című pimasz, saját filmes-grafikus kifejezőeszközeit is idézőjelben használó opusa nemcsak a búcsúzó XX. század végének görbe tükre, de figyelmeztetés is: „Magatokon röhögtök!” A kultúra torzszüleményeit, a tömegkommunikáció horrorelemekben gazdag manipulációs tevékenységét, a giccs diadalát, s e káoszból ránktörő privát szorongást, a kiszolgáltatottság bizonyosságát foglalja zenés-táncos keretbe a film.

Reisenbüchlert úgy tűnik, nem érinti kortársai alkotói válsága. Meglepő ifjonti szenvedéllyel támad korunk idiotisztikus jelenségeire. Meghökkent és megdöbbent, elementáris erővel szembesít a problémákkal, amelyek felett leginkább szemet hunyni szeretnénk.

Új filmje logikusan következik eddigi életművéből, kérdésfelvetése is idézi korábbi művei, az Isten veled, kis sziget vagy az Ecotópia környezet és kultúraféltő aggodalmát, formai megoldásaiban azonban új, önironikus elemek tűnnek fel. Nevet saját romantikus illúzióin, parodizálja a reisenbüchleri kollázs-grafikát, és bizony, még „csúnyán” is beszél... Animációs grimasza a némafilmek és a videóklipek stílusjegyeit egyaránt beépíti, kis mozitörténeti tréfa, professzionálisan szerkesztett zenei háttérrel.

A zene különösen érzékeny pontja Reisenbüchlernek, rosszakarói szerint számtalan fesztiváldíjából többet hatásos filmzenéinek köszönhet. Egy biztos, munkáiban a zenének mindig kiemelt dramaturgiai szerepe van. A Boldog világvége képi-zenei egységét honorálta díjjal a kecskeméti zsűri is, méltán, hiszen talán az egyetlen olyan megoldást képviselte a versenyművek sorában, ahol az alkotónak valódi mondanivalója volt képeihez társított zenei montázsával.

Amiben Reisenbüchler szintén kivételes az animációsfilm rendezők közt, az a filmes szemlélet, a kameramozgatás, a vágás, a plánozás bravúros alkalmazása. Bár minden egyes filmkockája képzőművészeti alkotásnak tekinthető, sohasem „szeret bele” képeibe, rövid ideig engedi látni őket, és dinamikusan lép tovább. Mivel ismeri a filmmontázs asszociációs lehetőségeit, nem magyarázgat feleslegesen, így művei nem sodródnak a didaktikus, hosszadalmasan kibontakozó, az animációsfilm műfaji sajátosságait semmibe vevő darabok közé.

A Boldog világvége – súlyos üzenetének dacára – szórakoztató, elegánsan könnyed mozi. Jókat lehet nevetni a Reisenbüchler-féle Lopakodón, aki természetesen lopakodik, az ufonauták próbálkozásain, vagy a Földdel játszadozó El Ninón, és viccesek a Jingle Bells-indulóra felsorakozó mutánsok az eljövendő szép új világból, amely összeturmixolt a jelenből.

Reisenbüchler Sándor mindenesetre kellemes világvégét kíván.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/08 30-31. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4540