KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Maloin

Tarr Béla

Tarr Béla Georges Simenon regényéről.

 

Ha arra a kérdésre kell válaszolnom, hogy miért szerettem meg és választottam ki ezt a történetet, azt hiszem az a legegyenesebb válasz, hogy azért, mert a mindenség és a hétköznapiság egyszerre jelenik meg benne.

Egyidejűleg kozmikus és kisrealista, egyszerre isteni és emberi, számomra benne foglaltatik a természet és az ember totalitása ugyanúgy, mint mindezek kisszerűsége is. Nagyon megszerettem Maloint.

Maloint, aki egyszerűen és mindenfajta perspektíva nélkül él a végtelen tenger mellett, aki szinte észre sem veszi a világot maga körül, már beletörődött a lassú és folyamatos leszakadásba, az egyre teljesebbé váló elmagányosodásba. Kapcsolatai mindinkább leszűkülnek, automatizálódnak, talán a legtöbb köze ahhoz a sirályhoz marad, akit mindennap megetet és így magához szelídít.

Amikor Maloin szemtanújává válik egy gyilkosságnak, megváltozik az élete. Szembe kell néznie olyan morális kérdésekkel, hogy mi a bűn, mi a bűnhődés, hol húzódik a határ az ártatlanság és a bűnrészesség között, és ez a kétkedési folyamat elvezeti őt ahhoz az ontológiai kérdéshez, hogy mi a létezés értelme, illetve értéke. Nevezetesen, hogy van-e értelem és érték?

Maloin kiállja a legnagyobb próbát is, a legsúlyosabb bűn elkövetése után, még ha el is veszítette az együgyűek ártatlanságát, megőrzi a becsületességét.

Megöregedve, kopaszon és ráncosan végre felnőtté válik.

De ez a felnőttség és bölcsesség már túl sok az életben maradáshoz.

Nehezen megszerzett emberi méltóságát csak egy méltóságteljes öngyilkossággal őrizheti meg.

Utolsó evezőcsapásai az örökkönvaló végtelen tenger ölébe vezetik vissza.

Maloin története mindannyiunkké, személy szerint különösen az enyém, meghitt és intim, barátságtalan és zord, mint az a táj, amiben mindez játszódik.

A film hangvétele tehát személyes lesz, minden kockájából áradni fog az a szemlélet, ahogyan én a világot látom, stílusában pedig puritán egyszerűséggel törekszem arra, hogy a maloini proletárvilág komplexitását minél hitelesebben és szeretetteljesebben életre kelthessem.

Úgy gondolom, hogyha ezt sikerül megvalósítanom, akkor maradéktalanul elégedett lehetek.

Tarr Béla

1998. karácsonyán


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/08 27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2300