KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Bán Róbert (1925–2003)

Kelecsényi László

 

1965-ben vagy ’66-ban jártunk. Az Egyetemi Színpad egyik filmvitáján tűnt föl különös alakja. Ferde metszésű szemei, koromfekete haja egy távol-keleti urat sejtettek. Míg meg nem szólalt, folyton rajzolt. A raccsolása pedig a franciákat idézte. Az új hullám taraján lebegtünk, itt, Pesten legalábbis. De se nem japán, se nem gall – Bán Róbert volt a szavaival azonnal figyelmet keltő úriember a bölcsészkari teremben. Oda kellett figyelni rá. Metszően okos dolgokat mondott. Akkor már hírneves filmkritikus, s épp az idő tájt debütáló rendező.

Bárdos Artúr tanoncának, a pszichológia-művészettörténet szakot politikai újságírásra cserélő, majd azért a filmfőiskolát is kijáró Bán Róbertnek épp akkor mutatták be első önálló játékfilmjét. Negyvenéves múlott éppen. A Játék a múzeumban nem lett filmtörténeti alapmű, kézikönyvek állandó hivatkozási alapja. A mesterség biztos tudásáról tanúskodott, mint ahogy önálló rendezői pályafutásának további darabjai. Három-négyévente tett le az asztalra egy-egy újabb filmet. Kötelességének tudta, hogy szórakoztassa a nézőket. Készített színészekre építő vígjátékot (Mi lesz veled, Eszterke?), vérbeli krimit (A gyilkos a házban van), korhűen szellemes irodalmi adaptációt (Kísértet Lublón).

A filmes szakma mindenese volt. Se szeri, se száma különféle felvállalt szerepeinek. Éveken át szinkronrendező, majd mások ötleteinek útját egyengető dramaturg, az amatőr-filmesek elnöke, filmforgalmazási tanácsadó, a filmtörténet főiskolai tanára. Amikor már nem jutott önálló rendezéshez, kitalált magának egy új feladatot. Jávor Pál megannyi mozi-varázslatából összerakott egy ráadás-filmet (A Jávor, 1986) Egy pillanatra sem szűnt meg filmesnek lenni. Még a tavaly decemberi sajtóvetítéseken is felbukkant összetéveszthetetlen alakja.

Most végleg elment, aki egész életét a mozi nem szűnő bűvöletében töltötte. Nemcsak filmes volt, de remekül rajzolt is. Lesz-e vajon, aki ennek a celluloid-szalagtól mostanában végképp búcsút vevő nemzedéknek portré-sorozatát egyszer megrajzolja?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/02 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2063