KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Ha Isten úgy akarja

Sepsi László

Se Dio vuole – olasz, 2015. Rendezte. Edoardo Maria Falcone. Írta: Marco Martani. Kép: Tommaso Borgstrom. Zene: Carlo Virzi. Szereplők: Marco Giallini (Tommaso), Alessandro Gassman (Pietro), Laura Morante (Carla), Ilaria Spada (Bianca). Gyártó: Wildside. Forgalmatzó: Cinenuovo. Feliratos. 100 perc.

 

Egy kellőképpen tuskó figura bármilyen vígjátékot elvisz a hátán, kivéve, ha a történet arról szól, hogyan válik hősünk bunkóból jó emberré, hiszen így az utolsó felvonásra eltűnik a történetből a humorforrás. Edoardo Maria Falcone filmjének szívsebész főhőse tökéletesen megfelel a fenti kritériumoknak, arroganciája, szélsőséges materializmusa és savas megjegyzései alapján mintha egy alma materben végzett volna Dr. House-zal. Amikor viszont egy karizmatikus prédikátor hatására fia bejelenti, hogy orvosi pálya helyett papnak készül, az ateista doktor vérszemet kap, és minden erejével megpróbálja hitelteleníteni a börtönviselt lelkészt.

A főképp kínos szituációkra és a modern élet vélt sekélyességének kigúnyolására épülő komédiát minduntalan nehézkessé teszi az alig leplezett ideológiai töltet: a Ha Isten is úgy akarja tanmese a „nem csak kenyérrel él az ember” bibliai tanulsága mentén, ami szereplőit szükségképpen elrajzolt típuskarakterekké (ez vígjáték esetében még megbocsájtható vétek), cselekményét pedig kiszámíthatóvá teszi. A doktor útja a totális szkepszistől a megalázó helyzetek sorozatán át a részleges megtérésig, illetve családjának eközben elmélyülő válsága és annak feloldása afféle habkönnyű Teorémát, egyben a keresztényi szeretet védőbeszédét kínálja a szekularizált nyugatnak, eközben viszont olyan övön aluli húzásokat is bevet, mint a homoszexualitás elfogadásának és a vallás tagadásának kijátszása egymás ellen rögtön az alapkonfliktus bemutatásakor. Aranyszájú Szent János szerint Jézus sosem nevetett, és a Ha Isten is úgy akarja híven illusztrálja, hogy miért: a humor és a tanítás ebben az esetben óhatatlanul kioltják egymást, hiába akad Falcone filmjében pár eltalált geg, ha azok mögött rendre ott ólálkodik a didaxis ördöge.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/01 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12572