KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Minyonok

Vajda Judit

Minions – amerikai, 2015. Rendezte: Pierre Coffin és Kyle Balda. Írta: Brian Lynch. Zene: Heitor Pereira. Gyártó: Illumination Entertainment. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 91 perc.

Hollywoodban előbb-utóbb minden szuperhősnek jár egy eredettörténet – ergo minden szupergonosznak is. Annak idején a Gru vívmánya az volt, hogy az élőszereplős alkotások után animációs filmben is Hőssé avatta a főgonoszt. Csakhogy a cuki figurákkal kínált gyerekmenüt a kicsik vetetik meg a szülőkkel – nekik pedig nem Gru, hanem sárga segédei, a jópofának szánt minyonok a kedvenceik (ahogy a Jégkorszakból is minden gyerek a motkányért van oda). A minyonokkal viszont az a bibi, hogy nincs egyéniségük: leszámítva, hogy kicsik, kerekek, sárgák és furcsán halandzsáznak, leginkább semmilyenek. A Jégkorszak motkányához hasonlóan őket is egyetlen cél hajtja: a hőn áhított, elérhetetlen makk helyett egy hőn áhított, szupergonosz gazdára vágyakoznak – és a Minyonok prológusának tanulsága szerint ez is majdnem olyan lehetetlen küldetés.

A forgatókönyv kiinduló pontja tehát, hogy a kezdeti kudarcok után a kis szolgalelkűek mindenképpen meg akarják találni a Föld legelvetemültebb emberét, hogy neki dolgozzanak. S ha már a forgatókönyvírói akarat elindította őket egy úton, a korábbi filmektől eltérően nem elég, ha pusztán gyermeteg tréfák főszereplőivé teszik meg őket (ami nem biztos, hogy egybeesik a célközönség igényeivel). A többször műfajt váltó, kacskaringós cselekményben az alkotók ezúttal sem tudtak elszakadni a Bond-vonaltól – ez viszont nem változtat azon a szomorú tényen, hogy a főhősül választott apróságok továbbra is semmilyenek; jellemet nem írtak nekik, ilyen alapon akár egy rakás pattogó pingponglabdát is nézhetnénk. A Gru 2-vel együtt – melyben a gonosz hős végérvényesen megjavult – így a Minyonok csak arra bizonyíték, hogyan lehet kiherélni egy zseniálisan indított franchise-t. Egyetlen frappáns ötlet ugyan található a filmben, ám az a végén van elhelyezve, így a teljes játékidőt végig kell várni hozzá.



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/08 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12355